A kedd késő délutáni találkozón a jóval esélyesebb oltyán gárda hamar elhúzott a székelyföldi csapattól, amelynek a nagyszünetben tizenhét pontos volt a hátránya. A folytatásban a Craiova tovább növelte előnyét, a végén pedig kiengedett, ekkor a VSK-nak sikerült csökkentenie lamaradását, de így is húsz ponttal, 73–53-ra kapott ki.
A csíkszeredai együttes korábban a Bukaresti Steauától és a Nagyváradi VSK-tól is nagyarányú vereséget szenvedett, és az újabb kudarccal eldőlt, hogy már nem juthat tovább a csoportból. Lászlófy Botond edző legénysége az utolsó találkozóját pénteken 16 órától a Konstancai Athletic csapatával játssza.
Kiválóan szerepel a női élvonalban a Puskás Akadémia csapata, amelynek kapuját ősztől az FK Csíkszeredától érkező Tankó Réka Boglárka védi. A felnőtt fociválogatottba is behívott hálóőrrel beszélgettünk.
Idegenbeli mérkőzéssel zárja az évet az FK Csíkszereda, a labdarúgó Szuperliga 21. fordulójában az U Craiova otthonában lép pályára. A házigazdák európai kupabúcsúját kihasználva próbálnak pontot rabolni a piros-feketék.
Hét autó érintett abban a balesetben, amely szombaton délután történt Dálnok községben a 11-es országúton – közölte az országos rendőr-főkapitányság. Jelenleg áll a forgalom a helyszínen.
Az erdélyi magyarok körében Orbán Viktor a legnépszerűbb magyarországi politikus, több mint 90 százalékuk bízik benne, míg a magyar ellenzéki politikusok bizalmi indexe a román pártok népszerűségi szintjén áll – derült ki a SoDiSo Research kutatásából.
Életét vesztette egy román alpinista egy expedíció során a chilei Ojos del Salado tűzhányón, amely a világ legmagasabb aktív vulkánja. A chilei csendőrség speciális egységei rendkívül nehezen megközelíthető helyről próbálják meg kiemelni a holttestet.
Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!