Fej-fej mellett haladt a két csapat az első negyedben, a legagyobb különbség három pont volt a házigazda bukarestiek és a gyergyószentmiklósiak között. Ezt a szakaszt egy ponttal az ISK-VSK Antares nyerte, Lokodi két sikeres szabaddobásával.
A második játékrészben 17–17-ig hasonló volt a játék képe, innen aztán nagyon elkapta a fonalat a gyergyói együttes,
egyre inkább kezdte lehagyni a hazaiakat, ennek köszönhetően a szünetben 29–37 állt az eredményjelzőn.
A harmadik negyedre azonban visszaesett a vendégek lendülete, csupán nyolc pontot sikerült szerezni Csillagéknak. A Total Sport pedig visszakapaszkodott és fordított is, de Cebotari Lungu kétpontosának köszönhetően nem hazai előnnyel, hanem 45–45-ös döntetlennel fordulhattak a felek a záró játékrészre.
Innen megint a kezükbe vették a gyergyóiak az irányítást, újra előnyt tudtak építeni és ezt már ki sem engedték a kezükből.
A bukaresti csapat már nem tudott 6 pontnál közelebb férkőzni. Végül 63–75-re nyert a Gyergyószentmiklósi ISK-VSK Antares, amelynél Lokodi Mátyás 30 pontig jutott.
„Fontos mérkőzést sikerült nyernünk, nagy lépést tettünk a csoport második helyének megszerzése felé. Az első negyedben szoros volt a játék, majd a másodikban picit összeszedettebben játszottunk. Amit kiemelnék az a sebesség. Gyorsan vittük fel a labdákat, természetesen így voltak hibáink is. De előnyből vonulhattunk az öltözőbe.
A végén magunkra húztuk az ellenfelet, de a lényeg, hogy a hajrát nagyon okosan kezeltük és meglett a győzelem” – összegezte a lényeget Kercsó Zoltán, a gyergyóiak edzője.
Az ISK-VSK Antares kedden ismét pályára lép, hazai környezetben fogadják a Cuza Pirates Brăila együttesét.
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!