A nemzetközi szövetség főtitkára, Andreas Zagklis úgy fogalmazott, Románia igazi úttörő és az eddigi események rendkívüli házigazdája volt, utalva ezzel arra, hogy Bukarest 2018-ban kiváló otthona volt az Európa-bajnokságnak, ezért megérdemli, hogy egy világszintű versenyt is rendezzen.
Ugyanakkor, ez ösztönzés számunkra, hogy a továbbiakban is rendezzünk kontinentális vagy világszintű eseményeket, illetve, hogy megpróbáljunk kijutni a 2024-es párizsi olimpiai játékokra” – nyilatkozta Carmen Tocală, a Román Kosárlabda-szövetség elnöke.
A tavalyi tokiói olimpián a román női 3x3-as kosárlabda-válogatott a hetedik helyen végzett, 2016-ban pedig Európa-bajnoki ezüstérmes volt, míg a férfi válogatott 2014-ben a szakág első Európa-bajnoki címét szerezte meg.
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!