Szombaton hazai közönség előtt játszott a Gyergyószentmiklósi ISK-VSK a mezőny legerősebb csapata, a Brassói Corona ellen. A korábbi halasztás után most pótolt meccsen a papírforma igazolódott, a gyergyói újonc együttes nem volt egy súlycsoportban az élvonalba feljutásra legesélyesebb csapat ellen.
Másnap Brassó volt a helyszín, ahol a Brassói Ralph fogadta Kercsó Zoltán együttesét. Ez volt az egyik olyan csapat, amely ellen sikert remélhettek a gyergyószentmiklósiak (a szezon előtt felkészülési meccsen nyertek ellenük) de ez most nem jött össze. Az utolsó negyedben hiába tettek meg mindent Bodó Tamásék a korábban összegyűlt hátrány ledolgozására, a végére így is maradt 10 pont különbség a házigazdák javára.
„A két mérkőzés közti különbséget főként a védekezés jelentette. Míg a Corona ellen ez nagyon nem ment, másnapra összeszedték magukat a fiúk és ez meg is látszott az eredményen. A tíz pontos vereséghez hozzájárult még néhány érthetetlen játékvezetői ítélet is az utolsó negyedben, amely a gyergyóiak ellen irányult” – összegzett Kercsó Zoltán edző.
Megtartotta az odavágón szerzett egygólos előnyét a Kovásznai Kárpátok, történelmi sikert ért el a Csíkszentsimoni KSK ellenében: 3–2-es összesítéssel feljutott a labdarúgó harmadosztályba.
Újabb változás történt a Sepsi OSK keretében: a háromszéki klub bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg Darius Oroian szerződését. A 22 éves jobbhátvéd a mögöttünk hagyott idényben alapembernek számított, ennek ellenére távozik a piros-fehérektől.
Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
A szélsőséges kirohanásairól ismert Diana Șoșoacă EP-képviselő élesen kikelt Emil Boc ellen egy közösségi médiás bejegyzésében.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!