A hazai kosárlabdában a legnagyobb anyagi támogatással és legerősebb játékoskerettel rendelkező kolozsvári klub hazai közönség előtt hódította el a Román Kupa serlegét, a hétfő esti döntőben végig előnyben játszva 68–61 arányban diadalmaskodott a rivális, és bajnoki címvédő Nagyváradi VSK felett.
A Kolozsvári U-BT ezt megelőzően a múlt héten kiharcolta a továbbjutást a negyedik számú – az Euroliga, az Eurokupa és a Bajnokok Ligája után – európai kupasorozat, az Európa Kupa negyeddöntőjébe, miután a második helyen végzett a J jelű főcsoportban, amelyben a negyedik helyen zárt Nagyváraddal is megmérkőzött, a két csapat között megoszlottak a győzelmek.
Az Európa Kupa legjobb nyolc együttese között a kolozsváriak a német Medi Bayreuth csapatával találkoznak, a párharc első mérkőzését március 4-én Kolozsváron, a visszavágót egy héttel később Németországban rendezik.
A hazai kosárlabda-szezon végén nagy valószínűséggel Kolozsvár és Nagyvárad küzd meg a bajnoki cím megszerzéséért, a két együttes jelenleg az első két helyet foglalja el a Nemzeti Liga középszakaszának felsőházában, a váradiak egy ponttal előzik meg vetélytársukat, de minden majd a rájátszásban dől el.
Meglepő igazolást hajthat végre a Bukaresti Steaua: sajtóértesülések szerint a másodosztályú fővárosi klub szerződteti Huszti Andrást, aki így a klub történetének első Magyarországról érkező magyar játékosa lehet.
A brazil játékmester Anderson Ceara szépségdíjas találataival az FK Csíkszereda már az első félidőben kétgólos előnyre tett szert, majd a szünet után hatékonyan védekezett, így mindhárom pontot otthon tartotta az Aradi UTA ellen.
45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.
Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.
Az elmúlt évek egyik legsúlyosabb erdélyi műemléki eseménye rázta meg a szakmát és a helyi közösséget. A szilágycsehi református templom tornyának az összeomlása kapcsán a felújítást tervező szakember, Makay Dorottya nyilatkozott a Krónikának.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!