A bajnokság 5. fordulójának szombati játéknapján a marosvásárhelyi csapat a CSM Alexandria vendégeként játszott, ahol szoros, de alacsony színvonalú mérkőzésen a szünetben még előnyben volt, majd az utolsó negyedben bukta el a győzelmet.
A Sirius mind a három eddigi kiszállását elveszítette, korábban a Brassói Olimpiától és a Konstancai CSM-től kapott ki. Az egyetlen sikerét hazai pályán a Bukaresti Agronomia ellen jegyezte, ahol az előző fordulóban huszonöt ponttal (52–77) maradt alul a Bukaresti Rapiddal szemben.
Szerződést bontott vezetőedzőjével a labdarúgó Szuperligában kieső helyen álló FC Botoșani, a Törökországban edzőtáborozó együttes közös megegyezéssel megvált Liviu Ciobotariutól.
Nem ér véget a labdarúgó Szuperligában szereplő klubok pénzügyi instabilitása, a Galaci Oțelul és a Petrolul Ploiești után két másik csapat került a padlóra.
Egy rendőrautó és egy személygépkocsi ütközött össze Székelyudvarhelyen, Kaufland áruház előtti körforgalomban kedden este – olvasható az Udvarhelyszéki Közlekedési INFO Facebook-csoportban.
Három személy sérült meg a Kóródszentmártonnál történt vasúti balesetben; a mozdonyvezető ittas volt – számolt be kedd délelőtt a Maros megyei rendőrség.
A 2025-ös év legyen a józan ész éve, amely a kiszámíthatóság és a közös felelősség, közös teherviselés, a szolidaritás éve – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Tánczos Barna pénzügyminiszter, helyettes kormányfő.
Antagonisztikus ellentét feszült a két ország között Erdély kérdésében, ami alapjaiban határozta meg a diplomáciai kapcsolatokat a múlt század húszas éveiben – mondja Marchut Réka történész.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!