Mindkét csapat hazai közönség előtt győzött az elődöntő első két meccsén, így szombaton este a Szabó Kati Sportcsarnokban a harmadik összecsapás döntött a továbbjutó kilétéről.
A pályaelőnyben lévő Sepsi-SIC nehezebben lendült bele a játékba, az első negyedet két ponttal el is veszítette (14–16).
A folytatásban azonban feljavult a sepsiszentgyörgyiek teljesítménye, akik gyorsan átvették a vezetést, és a szünetben öt pontos előnyben voltak (31–26).
A tét rányomta a belyegét a párharcra, mindkét oldalon sok volt a hiba, így a harmadik játékrész után is szorosan alakult az eredmény (42–36). A Sepsi-SIC őrizte az előnyét, de az aradiak nem szakadtak le, majd
a hajrában a két amerikai légiós kosarainak köszönhetően a háromszéki gárda 59–52-re győzött és kiharcolta a döntőbe jutását.
Az aranyéremért zajló csatában Zoran Mikes együttese a CSM Târgoviștével találkozik, amely az elődöntő másik ágán kettős győzelemmel búcsúztatta a Bukaresti Rapidot.
Csúfos kudarccal zárta az évet az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperligában, öt gólt kapott az Universitatea Craiovától. A mérkőzés utáni nyilatkozatában Ilyés Róbert vezetőedző nem kertelt és komoly változásokat helyezett kilátásba.
Rangos nemzetközi megmérettetést nyert Kanadában a Székelyföldi Jégkorong Akadémia U16-os elitképzéses együttese. Az erdélyi fiatalok veretlenül végeztek az első helyen.
Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.
Miért ízetlen a mangó, savanyú a narancs és apró a citrom a romániai boltokban? Miközben az európai uniós szabályok elvben valamennyi tagállamban azonosak, a polcokra kerülő gyümölcsök minősége mégis élesen eltér a keleti és a nyugati tagállamokban.
Beomlott kedden egy nagyszebeni hotel beltéri medencéje fölötti mennyezet, a hatóságok életbe léptették a vörös beavatkozási tervet – közölte a Szeben megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!