A mérkőzést a vendég tengerpartiak kezdték egy hárompontossal, a vezetést pedig először négy és fél perc játék után vette át az ISK-VSK, Bodó triplájával lett 10–8 az eredmény. A tengerpartiak még egyszer előnybe tudtak kerülni, de aztán beindult a gyergyói gépezet és állva hagyták az ellenfelet, annyira, hogy az első periódus zárásakor 24–15 volt az állás.
A második negyedben is folytatta a jó teljesítményt Kercsó Zoltán vezetőedző csapata, és ez azt eredményezte, hogy a meccs felére már 14 pont volt a különbség.
Az ellenfél a szünet után is azt hozta, amit az első két játékrészben tudott, a hazaiak viszont pontatlanabbak voltak, azaz csak 12 pontot sikerült termelniük, a konstancaiak 14-ével szemben.
Az utolsó tíz percben azonban nem volt oka az aggodalomra a gyergyószárhegyi csarnokban helyet foglaló szurkolóknak. A vendégeknek ugyan kétszer is sikerült faragniuk a hátrányukból és tízpontnyira szűkíteni a különbséget, de ennél közelebb már nem tudtak kerülni, és a Gyergyói ISK-VSK magabiztosan húzta be a győzelmet.
A hazaiak legjobbja ismét Bodó Tamás volt, aki 21 pontja mellett 12 lepattanót is begyűjtött.
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
A Galaci Oțelul menesztette Stjepan Tomast, miután a csapat hétfőn 3–2-re kikapott a Vajdahunyadi Corvinultól. A horvát szakember sorsát megpecsételte a sorozatban elszenvedett három bajnoki vereség.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!