Hirdetés

Behúzza ezt is a Sepsi-SIC, vagy megtréfálja a meglepetéscsapat?

Az idei kiírásban csupán egy vereséget könyveltek el
Fotó: Facebook/Sepsi-SIC

2022. április 20., 13:23

Zsinórban a hatodik címvédésre készül a Sepsi-SIC a női kosárlabda-bajnokságban. A döntőben az alapszakaszgyőztes a kiírás meglepetéscsapatával, az Aradi FCC Baschet gárdájával néz farkasszemet. Három diadalig tart a párharc, az első két mérkőzést a Sepsi Arénában rendezik.

2022. április 20., 13:23

Szinte tökéletes eddig a sepsiszentgyörgyi együttes mutatója, csupán egy vereséget könyveltek el az alapszakaszban. A 21 győzelem mellett a Szatmárnémeti VSK otthonában kaptak ki, így az élen zártak. A rájátszásban először a Kolozsvári U volt a címvédő ellenfele, magabiztos játékkal, 2–0-s összesítéssel ütötték ki őket. Az elődöntőben a Konstancai Phoenix csapatát ejtették ki, szintén könnyedén (3–0) –  így tehát a play off-ban eddig veretlenek.

Hirdetés

Túloldalt a Maros-partiak fennállásuk tizedik aranyérmükért hajtanak – ezt 2013 óta nem sikerült megszerezniük, legutóbb pedig 2014-ben szerepeltek a döntőben. Ők az alapszakaszt a harmadik helyen, 44 ponttal zárták. A rájátszásban előbb a Marosvásárhelyi Siriust (2–0), majd a tavalyi döntőst, a Szatmárnémeti VSK-t búcsúztatták.

Nagyon sok minden a zöld–fehérek győzelme mellett szól, nem csak azért, mert az elmúlt öt alkalommal övéké lett a bajnoki cím. A Sepsi-SIC és az Aradi FCC a statisztikák alapján harminchárom alkalommal találkozott egymással, ebből a szentgyörgyiek 23-szor diadalmaskodtak, de ami fontosabb, hogy húsz összecsapás óta nem kaptak ki az aradiaktól.

A háromszékieknek nyerniük kell még egy pár címet, hogy beérjék azt a rekordot, amelyet az egykori Kolozsvári CS tart, megszakítás nélkül 1984 és 1993 között tízszer bizonyultak a legjobbnak.

Az egyik fél három győzelméig tartó finálé első két összecsapását egyaránt a Sepsi Arénában rendezik (szerdán 17.30-tól, illetve csütörtökön, 19 órától), míg a harmadik mérkőzést Aradon játsszák jövő kedden, 19 órától.

A bronzéremért tartó csata kedden este már elkezdődött. A Szatmárnémeti VSK–Konstancai Phoenix párharc első felvonását a hazaiak nyerték meg 65–52-re. A második összecsapást a konstancai arénában rendezik pénteken 18 órától.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megvált edzőjétől a szuperligás klub az újabb vereség után

A Galaci Oțelul menesztette Stjepan Tomast, miután a csapat hétfőn 3–2-re kikapott a Vajdahunyadi Corvinultól. A horvát szakember sorsát megpecsételte a sorozatban elszenvedett három bajnoki vereség.

Távozik az FK Csíkszereda vezetőedzője

Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.

Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

`
Krónika

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.

Krónika

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?

Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.

Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Ez is érdekelheti

Újonc ellen kezdi a bajnokságot a Sepsi-SIC

A Román Kosárlabda-szövetség közzétette a női élvonal 2026–2027-es idényének menetrendjét. A tízcsapatos mezőnyben a Sepsi-SIC is ott lesz, a háromszékiek idegenben, a Bukaresti Oxigen otthonában kezdik meg bajnoki szereplésüket.

Hazai győzelmekkel kezdte a felkészülési mérkőzések sorát a Marosvásárhelyi VSK

Mindkét hazai mérkőzését megnyerte az előszezonban a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapata, előbb a Brassói Coronát, majd az FC Argeșt Pitești múlta felül.

Csapatbemutatót tart, kupaellenfelet kapott a Marosvásárhelyi VSK

Idegenben kezdi a 2026–2027-es idényt a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapata: a Román Kupa első fordulójában a Galaci CSM otthonában lép pályára. A szurkolók szerdán hazai felkészülési mérkőzésen láthatják először a nyáron átalakult együttest.

Kiharcolta a feljutást, mégsem indul az élvonalban a Kézdivásárhelyi SE

Nem változik a háromszéki felállás a női kosárlabda-bajnokságokban: a Sepsi-SIC a Nemzeti Ligában, míg a KSE az 1. Ligában kezdi meg a 2026–2027-es idényt. Utóbbi sorozatban másodszor harcolta ki a feljutást, mégsem vállalja az élvonalbeli szereplést.

A kánikula sem riasztotta vissza a kosárcsapatokat Csíkszeredában

Harmincnégy csapat és több mint 110 játékos részvételével rendezték meg Csíkszeredában a 9. CsíkBall 3x3-as kosárlabdatornát. Az eseményen öt kategóriában hirdettek győztest.

Beteltek a helyek, kiegészült a Marosvásárhelyi VSK kerete

Kialakult a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatának kerete a következő idényre. Újabb amerikai játékossal erősítettek, a klub elérte a szabályzatban engedélyezett hat légiós létszámot.

Sorsoltak a kosárbajnokságban, megismerte programját a Marosvásárhelyi VSK

A Román Kosárlabda-szövetség elkészítette a férfi élvonalbeli bajnokság 2026–2027-es szezonjának menetrendjét. A Marosvásárhelyi VSK idegenbeli mérkőzéssel indítja a pontvadászatot.

Átalakították a bajnoki rendszert, módosított szabályok a férfi kosárligában

Elfogadták a román férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság 2026–2027-es idényének versenykiírását. Változik a rájátszás rendszere, bevezetik a play-int, valamint a címvédő Kolozsvári U-BT ismét különleges bánásmódban részesül.

Lemondott a nemzetközi kupaszereplésről a Sepsi-SIC

Szomorú hír látott napvilágot a háromszéki kosárlabdacsapat háza tájáról: a Sepsi-SIC a 2026–2027-es idényben nem vállalja a nemzetközi kupaszereplést, kizárólag a hazai pontvadászatban és a Román Kupában áll rajthoz.

Újra hosszabbított a kapitány, tengerentúli kosarasok a Marosvásárhelyi VSK-nál

A következő szezonban is a Marosvásárhelyi VSK-nál folytatja a tapasztalt csapatkapitány Sánta Szabolcs. Az együttes újabb idegenlégiósokkal erősítette meg keretét, ugyanakkor egy fontos távozót is bejelentett.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!