Bár az első negyed szorosra sikeredett, a vendégek csupán két ponttal bizonyultak jobbnak, ám a második tíz percben a KSE nagyobb hátrányba került, és a nagyszünetben tíz pont volt a lemaradása.
Térfélcsere után a hazai csapat nem tudott közelebb férkőzni, a harmadik és a negyedik negyedet is elveszítette, a Rapid végül 16 pontos különbséggel nyert.
„Nagyon erős csapat volt az ellenfelünk. Főleg az egyéni párharcokban maradtunk alul, emiatt minden negyedet sikerült a Rapidnak megnyernie. Úgy érzem, hogy a kosárpasszoknál jól teljesítettünk, hiszen abban megvertük az ellenfelünket.
– nyilatkozta Farkas Alpár, a KSE másodedzője.
A felsőháromszéki lányok következő meccsüket jövő szombaton, idegenben a CSM Târgoviște ellen játsszák.
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!