A kék-hehérek három perc elteltével 12–2-re vezettek, Corda nem kevesebb, mint három hárompontost szerzett az első tíz percben, és Mitrovic is betalált a hárompontos vonalon túlról, a brassóiaktól egyedül Pesovic állt a helyzet magaslatán, az első negyed a KSE kilencpontos előnyével ért véget. A második tíz perc 6–0-s brassói sorozattal indult, és bár a kézdieknél a sérülés után visszatért Kozman is betalált, a vendégek hatékonyabban támadtak és kétpontos előnnyel vonultak pihenőre.
Szünet után nem bíztak semmit a véletlenre Ljubomir Kolarevic tanítványai, Corda hármasával hamar visszaszerezték a vezetést, majd
egy utolsó brassói fellángolást követően a kék-fehérek többet ki sem engedték a kezükből az irányítást, a habot a tortán Biszak sípszó előtti hármasa jelentette és a KSE előnye az utolsó negyedre ismét kilencpontosra nőtt.
A végén a hazaiak még rátettek egy lapáttal, Corda bedobta a hatodik hárompontosát és Bara-Németh távoli dobása is betalált, a mérkőzés a céhes városiak tizenhárom pontos győzelmével ért véget.
Az alapszakasz utolsó fordulójában szombaton a 9 győzelem mellett 10 vereséget jegyző és a 6. helyen álló KSE Alexandrián vendégszerepel.
A mérkőzés első két negyedében meccsben volt a jóval esélyesebb Aradi FCC Baschet ellen a Marosvásárhelyi Sirius KK, a folytatásban azonban nem tudta tartani a lépést, így nagyarányú vereséget szenvedett.
Kiválóan kezdte a szombat esti hazai találkozót a marosvásárhelyi csapat, amely 8–0-ra elhúzott, és az első negyed folyamán sikerült is megtartania az előnyét. Ezután viszont a vendégcsapat akarata érvényesült, amely hamar fordított, és a szünetben hat ponttal vezetett.
Aztán a folytatásban beragadtak a Sirius játékosai, az aradiak pedig remekeltek támadásban, és a harmadik negyed végére 21 pontos előnyt alakítottak ki.
Az utolsó tíz percben így már nem lehetett kérdés a győztes kiléte, a vendégek még megrázták magukat, és fölényesen nyertek.
Az 5 győzelemmel és 15 vereséggel a 8. helyezett Sirius KK-nak ez volt az utolsó mérkőzése az alapszakaszban, az utolsó fordulóban szabadnapos lesz.
Magyarellenes rigmusok hangzottak el az FC Argeș–Sepsi OSK szombati mérkőzésen, a találkozót vezető George Roman azonban nem szakította félbe a játékot. A történteket a román sportsajtóban is élesen bírálták.
Nem tudott kiemelkedő teljesítményt nyújtani az FC Argeș vendégeként a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, a hajrában mégis bezsebelte a három pontot a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 7. fordulójában. Ez volt a háromszékiek első sikere idegenben.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.
Vasárnap délben felborult egy 267 embert szállító komp Észak-Ciprus partjainál: a Törökország felé tartó hajó nem sokkal az indulás után kezdett vizet kapni, kapitánya megpróbált visszafordulni, ám a komp néhány kilométerre a parttól felborult.
Egyre nagyobb hullámokat vet a legfiatalabb fekete Cambridge-i professzor körül kialakult ideológiai és tudományos botrány, amely sajnos tragédiába is fulladt. Az eset az egész európai kultúra szempontjából tanulságos lehet.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!