A két csapat tíz nappal korábban kellett volna találkozzon a Nemzeti Liga középszakaszának harmadik fordulójában, de akkor a meccset elhalasztották, így kedden este a Ligeti Sportcsarnokban mérkőztek meg.
A fölényes nagyváradi sikerük után a vásárhelyiek nagy önbizalommal várták ezt a találkozót, amelyen gyengébb ellenféllel játszottak. Az elején még szorosan alakult az eredmény, aztán a VSK bár hullámzóan játszott, de ennek ellenére elhúzott. A folytatásban eredményesebb volt, így tovább növelte előnyét a hazai csapat, és végül huszonnégy pontos különbséggel nyert.
Győzelmüknek köszönhetően a középszakaszában hibátlanul teljesítő marosvásárhelyiek megelőzték a Nagyváradi VSK-t és átvették a vezetést a Sárga csoportban. Ionel Brustur edző együttese a hétvégi fordulóban folytathatja remek menetelését, szombaton 18 órától a sereghajtó Bukaresti Agronomia vendégeként lép pályára.
Női kosárlabda, Nemzeti Liga, középszakasz, Sárga csoport, 3. forduló:
Marosvásárhelyi VSK–Municipal Alexandria 69–45 (18–15, 13–3, 24–16, 14–11)
A VSK pontszerzői: Robinson 19 (1), Radu 13, Mészáros 12, Maxim 8 (1), Voica 7 (1), Bobar 4, Bokor 3 (1), Pop 2, Borșan 1. Játszott még: Feiseș.
Ranglista:
1. Marosvásárhelyi VSK 27 pont (11 győzelem/5 vereség)
2. Nagyváradi VSK 25 (11/5)*
3. Bukaresti Rapid 25 (9/7)
4. Kézdivásárhelyi SE 21 (6/9)
5. Municipal Alexandria 19 (3/13)
6. Bukaresti Agronomia 17 (2/13)
*Nagyváradi VSK – egy ponttal büntetve
Megtartotta az odavágón szerzett egygólos előnyét a Kovásznai Kárpátok, történelmi sikert ért el a Csíkszentsimoni KSK ellenében: 3–2-es összesítéssel feljutott a labdarúgó harmadosztályba.
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!