Hirdetés

Aradon sem botlott a Sepsi-SIC

Álmosabb rajt, sima diadal
Fotó: Pinti Attila

2022. március 06., 00:33

Az elején még akadozott a címvédő játéka, de végül simán nyert a Maros partján a Sepsi-SIC, amely a női kosárlabda-bajnokság 23. fordulójában különösebb izgalmak nélkül fektette két vállra az Aradi FCC Baschet együttesét.

2022. március 06., 00:33

Nehezen lendültek játékba a zöld-fehérek, akiknek hibáit kihasználva a mérkőzés első perceiben a házigazdák érvényesíteni tudták akaratukat, és Keys irányításával hatpontos előnyre tettek szert. A háromszékiek azonban még időben eszméltek, Fraser és Pasic révén fordítottak, majd Ghizilă is elsüllyesztett egy triplát, amivel a különbséget is növelni tudták (15–21).

Hirdetés

A folytatásban aztán ismét megtorpantak Zoran Mikes tanítványai, a lehetőséggel pedig éltek is a Maros-partiak, Hadzovic és Keys rendre pontosan céloztak, így a mérkőzés 13. percében újból fordult a kocka. Nem hagyták ezt annyiban a szentgyörgyi lányok, hamar összekapták magukat, és egy 8–0-s sorozattal visszaállították a korábbi különbséget, majd Jones három pontot érő dobásával és Pop találatával húszpercnyi játék után már kilenc egységnyi volt az előnyük (35–44).

Szünet után viszont a székelyföldi együttes már nem engedte ki kezéből a játék irányítását, az amerikai légiósok, Fraser és Jones felváltva pontoztak, majd Podar villanásai következtek, amivel már el is dőlt a mérkőzés sorsa (46–62).

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

Az utolsó tíz perc ugyanis bár szorosabban alakult, a zöld-fehérek győzelme már egyetlen pillanatig sem forgott veszélyben, az összecsapás vége pedig Raberről szólt, aki uralta a palánk alatti területet, majd a túloldalon Fleșer triplája alakította ki a 63–82-es végeredményt.

A kezdeti bizonytalankodás után a Sepsi-SIC magabiztosan húzta be az újabb bajnoki győzelmet, jövő szombaton pedig egy jóval könnyebbnek ígérkező kiszállás vár rájuk, amikor a CSM Târgoviște ellen lépnek majd pályára.

Női kosárlabda Nemzeti Liga, alapszakasz, 23. forduló:

Aradi FCC Baschet–Sepsi-SIC 63–82 (15–21, 20–23, 11–18, 17–20).
Arad: Keys 18 (3x3), Hadzovic 18 (1x3), Ghiță 8, Vitulova 4, Manea. Cserék: Akathiotou 6 (1x3), Sutherland 4, Fleșer 3 (1x3), Vaida 2. Edző: Jose Araujo Peres.
Sepsi-SIC: Fraser 22, Jones 17 (3x3), Raber 15, Podar 6, Pop 4. Cserék: Pasic 10 (1x3), Ghizilă 8 (1x3), Wallace, Cătinean, Croitoru. Edző: Zoran Mikes.
Játékvezetők: Amalia Marchiș, Cristian Trofim, Ioana Drăgoi.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Szondy Zoltán: az FK Csíkszereda pár meccs után nem cseréli le az edzőjét

Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.

Egy vérből valók vagyunk: Diószegi László frappáns üzenete a fanyalgóknak a gól nélküli döntetlen után (videóval)

Közel nyolcezren énekelték teli torokból az Ismerős Arcok Nélküled című dalát a Sepsi Duna Arénában a FCSB elleni mérkőzés előtt. Diószegi László klubelnök szerint ez a válasz azoknak, akik az utóbbi időben megkérdőjelezték a csapat identitását.

Székelyhon

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót

Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.

`
Krónika

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Krónika

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Ez is érdekelheti

A kánikula sem riasztotta vissza a kosárcsapatokat Csíkszeredában

Harmincnégy csapat és több mint 110 játékos részvételével rendezték meg Csíkszeredában a 9. CsíkBall 3x3-as kosárlabdatornát. Az eseményen öt kategóriában hirdettek győztest.

Beteltek a helyek, kiegészült a Marosvásárhelyi VSK kerete

Kialakult a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatának kerete a következő idényre. Újabb amerikai játékossal erősítettek, a klub elérte a szabályzatban engedélyezett hat légiós létszámot.

Sorsoltak a kosárbajnokságban, megismerte programját a Marosvásárhelyi VSK

A Román Kosárlabda-szövetség elkészítette a férfi élvonalbeli bajnokság 2026–2027-es szezonjának menetrendjét. A Marosvásárhelyi VSK idegenbeli mérkőzéssel indítja a pontvadászatot.

Átalakították a bajnoki rendszert, módosított szabályok a férfi kosárligában

Elfogadták a román férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság 2026–2027-es idényének versenykiírását. Változik a rájátszás rendszere, bevezetik a play-int, valamint a címvédő Kolozsvári U-BT ismét különleges bánásmódban részesül.

Lemondott a nemzetközi kupaszereplésről a Sepsi-SIC

Szomorú hír látott napvilágot a háromszéki kosárlabdacsapat háza tájáról: a Sepsi-SIC a 2026–2027-es idényben nem vállalja a nemzetközi kupaszereplést, kizárólag a hazai pontvadászatban és a Román Kupában áll rajthoz.

Újra hosszabbított a kapitány, tengerentúli kosarasok a Marosvásárhelyi VSK-nál

A következő szezonban is a Marosvásárhelyi VSK-nál folytatja a tapasztalt csapatkapitány Sánta Szabolcs. Az együttes újabb idegenlégiósokkal erősítette meg keretét, ugyanakkor egy fontos távozót is bejelentett.

Edzőváltással fut neki az új szezonnak a KSE

Rekordszámú csapattal szerepelt az országos bajnokságokban a KSE kosárlabda-szakosztálya. A másodosztályban ezüstérmes együttes feljutott az élvonalba, miközben edzőváltásra is sor került. A következő hetek nagy kérdése: lesz-e pénz az A osztályra?

Nagy a jövés-menés a marosvásárhelyi kosárcsapatnál

Javában zajlik a keret átalakítása az élvonalbeli bajnokság új szezonjára készülő Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatánál, amely az elmúlt napokban érkezőket és távozókat jelentett be.

Saját kosárlabda-filozófiáját foglalta könyvbe Kercsó Zoltán

A gyergyószentmiklósi Kercsó Zoltán kosárlabdaedző fontos szakmai mérföldkőhöz érkezett: Disrupt Defense címmel jelentette meg angol nyelvű szakkönyvét, amely a modern kosárlabda-védekezésről alkotott filozófiáját és gyakorlati rendszerét foglalja össze.

Zsinórban hatodszor bajnok a Kolozsvári U-BT

Sorozatban hatodik alkalommal hódította el a bajnoki címet a Kolozsvári U-BT a román férfi kosárligában, miután a döntőben 3–1-es összesítéssel múlta felül a Nagyváradi VSK-t.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!