Hirdetés

Aradi ellenfelet kapott a Sepsi-SIC, brassóit a KSE

November végén a bajnokságban már találkozott a szentgyörgyi és az aradi csapat. A Sepsi-SIC 68–58-ra nyert a Sepsi Arénában
Fotó: Sánta Imre

2018. december 03., 13:38

Kisorsolták a női kosárlabda Román Kupa negyeddöntőinek párosításait. A címvédő Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC az Aradi ICIM csapatával kell összecsapjon.

2018. december 03., 13:38

Oda-visszavágós párharcokon dől el a továbbjutás, a meccseket február 27. és március 6. között bonyolítják le. A győztesek bekerülnek a négyesdöntőbe, melyet március 30–31-én rendeznek.

A hétfői sorsolást követően megtudtuk, a Sepsi-SIC egy másik élvonalbeli együttessel, az Aradi ICIM csapatával, míg a B-csoportos Kézdivásárhelyi SE a Brassói Olimpiával kell megküzdjön.

Kapcsolódó

A kézdivásárhelyiek az előző körben a Nagyváradi VSK-t búcsúztatták, a szentgyörgyiek címvédőként nem kellett játsszanak.

Az előző két szezonban még nyolcasdöntőt rendeztek, annak a sepsiszentgyörgyi Szabó Kati Sportcsarnok, illetve a Sepsi Aréna adott otthont. Idén visszatértek a négyesdöntőre, aminek a helyszínéről a későbbiekben döntenek.

Hirdetés

Robognak a bajnokságban

Egyelőre megállíthatatlan a Sepsi-SIC a bajnokságban. Vasárnap este a Brassói Olimpia vendégeként léptek pályára Zoran Mikes tanítványai. Rosszul indult a meccs a szentgyörgyiek számára, az első negyed 25–13-as hazai előnnyel ért véget, de a másodikra összekapták magukat, és félidőben már öt ponttal ők vezettek: 34–39.

Ezután már ki sem engedték kezükből az irányítást, a harmadik játékrész elején 71–52-re is elhúztak, a végén pedig 84–71-re győztek.

Ez volt a bajnokság 8. fordulója, és még idáig százszázalékos a Sepsi-SIC. Legközelebb vasárnap játszik bajnoki meccset, 19 órakor a sereghajtó Kolozsvári U-t fogadja a Sepsi Arénában.

Nagy Ildikóék csak az első 15 percben játszottak hátrányban. Ezután fordítottak és megőrizték előnyüket •  Fotó: Miska Brigitta • Forrás: Facebook/Sepsi-SIC Galéria

Nagy Ildikóék csak az első 15 percben játszottak hátrányban. Ezután fordítottak és megőrizték előnyüket
Fotó: Miska Brigitta • Forrás: Facebook/Sepsi-SIC

Előtte viszont az Európa Kupában is lesz egy mérkőzésük, szerdán 17.30-kor (romániai idő szerint) a török Mersin BSB otthonában lépnek pályára.

Női kosárlabda, Román Kupa, negyeddöntő:
Konstancai Phoenix–CSM Alexandria
Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC–Aradi ICIM
CSM Târgoviște–Szatmárnémeti VSK
Kézdivásárhelyi SE–Brassói Olimpia

Női kosárlabda, Nemzeti Liga, A csoport, 8. forduló:
Brassói Olimpia–Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC 84–21 (25–13, 9–26, 18–25, 19–20)
Olimpia: Biljana Pesovic 25 (2x3), Carla Donette Bartee 21 (5x3), Amira Al Ash Hab 9, Romina Filip 9 (1x3), Ferenczi Flavia 6, Szmutku Renáta 1. Cserék: Teodora Pătrașcu, Denisa Hotcu, Alina Podar, Ioana Petrescu. Vezetőedző: Dan Calancea.
Sepsi-SIC: Kristina Higgins 26, Peyton Alexis Whitted 16 (2x3), Ioana Ghizilă 14 (1x3), Demeter Nóra 10, Marina Solopova 9 (1x3), Annemarie Gödri-Părău 7 (1x3), Nagy Ildikó 2. Játszott még: Angelika Slamová, Anca Șipoș, Dominique Jayne Allen. Cserék: Ioachim Adrienn, Kovács Renáta. Vezetőedző: Zoran Mikes.

További eredmények:
CSM Târgoviște–Aradi ICIM 71–63 (15–19, 24–12, 15–15, 17–17)
Kolozsvári U–Szatmárnémeti VSK 54–71 (18–17, 12–13, 11–20, 13–20)

Ranglista:
1. Sepsi-SIC 16 pont (8 győzelem/0 vereség)
2. Szatmárnémeti VSK 12 (5/2)
3. Brassói Olimpia 12 (4/4)
4. CSM Târgoviște 10 (3/4)
5. Aradi ICIM 9 (2/5)
6. Kolozsvári U 7 (0/7).

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Történelmi siker: feljutott a 3. Ligába a Kovásznai Kárpátok

Megtartotta az odavágón szerzett egygólos előnyét a Kovásznai Kárpátok, történelmi sikert ért el a Csíkszentsimoni KSK ellenében: 3–2-es összesítéssel feljutott a labdarúgó harmadosztályba.

Nem hosszabbítják meg a szerződését, távozik a fiatal védő Sepsiszentgyörgyről

Újabb változás történt a Sepsi OSK keretében: a háromszéki klub bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg Darius Oroian szerződését. A 22 éves jobbhátvéd a mögöttünk hagyott idényben alapembernek számított, ennek ellenére távozik a piros-fehérektől.

Székelyhon

Megvan, hogy mikor jöhet a zivatar a vörös hőségriasztás idején

Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.

`
Krónika

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Krónika

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Főtér

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Ez is érdekelheti

Bronzérmet nyert a székelyföldi kosárlabda lányválogatott Sopronban

Értékes bronzérmet szerzett a Székelyföldi Tehetségek együttese a Sopronban megrendezett nyolccsapatos, nemzetközi U13-as kosárlabdatornán. A válogatottban felső-háromszéki, csíki, gyergyói és udvarhelyi lányok léptek pályára.

3x3-as utcai kosárlabda a főszerepben: jön a Székely Pattogó

Ismét Borzontra hívják a 3x3-as utcai kosárlabda szerelmeseit, szombaton rendezik a Székely Pattogó bajnokságot. A szervezők legalább 40 csapat részvételére számítanak, miközben a családokat egész napos szórakoztató programok várják.

Edzőváltással fut neki az új szezonnak a KSE

Rekordszámú csapattal szerepelt az országos bajnokságokban a KSE kosárlabda-szakosztálya. A másodosztályban ezüstérmes együttes feljutott az élvonalba, miközben edzőváltásra is sor került. A következő hetek nagy kérdése: lesz-e pénz az A osztályra?

Nagy a jövés-menés a marosvásárhelyi kosárcsapatnál

Javában zajlik a keret átalakítása az élvonalbeli bajnokság új szezonjára készülő Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatánál, amely az elmúlt napokban érkezőket és távozókat jelentett be.

Saját kosárlabda-filozófiáját foglalta könyvbe Kercsó Zoltán

A gyergyószentmiklósi Kercsó Zoltán kosárlabdaedző fontos szakmai mérföldkőhöz érkezett: Disrupt Defense címmel jelentette meg angol nyelvű szakkönyvét, amely a modern kosárlabda-védekezésről alkotott filozófiáját és gyakorlati rendszerét foglalja össze.

Zsinórban hatodszor bajnok a Kolozsvári U-BT

Sorozatban hatodik alkalommal hódította el a bajnoki címet a Kolozsvári U-BT a román férfi kosárligában, miután a döntőben 3–1-es összesítéssel múlta felül a Nagyváradi VSK-t.

Bő egy évtized után visszatért Marosvásárhelyre a szerb mester

Új vezetőedzőt nevezett ki a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapata, a tapasztalt szerb szakember, Srecko Sekulovic több mint tíz év után újra a város együttesét irányítja.

Idegenbeli sikerrel megnyerte párharcát a Marosvásárhelyi VSK

Véget ért a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatának szezonja, miután az alsóházi rájátszás harmadik körében a második, idegenbeli mérkőzésen is legyőzte a Brassói Coronát, és ezzel a 13. helyen zárta az élvonalbeli bajnokságot.

Jön a szokásos döntő: Kolozsvár–Nagyvárad csata a kosárbajnoki címért

Idén is a Kolozsvári U-BT és a Nagyváradi VSK vívja a román férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság döntőjét, a párharc az egyik fél harmadik győzelméig tart.

Fölényes győzelemmel került előnybe a marosvásárhelyi kosárlabdacsapat

Negyven pontos különbséggel nyerte meg a Brassói Corona elleni első mérkőzést a Marosvásárhelyi VSK a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság 13. helyéért zajló párharcban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!