A Nemzeti Ligában szereplő klubok által felvetett javaslat szerint az új kiírásban az idei bajnokságban indult 16 együttes – köztük a VSK Csíkszereda – mellett részt vesz a másodosztályból fejutó két csapat. Ezek kiléte június 3. és 5. között a marosvásárhelyi döntő tornán dől el, amelyen a házigazda Marosvásárhelyi VSK mellett a Bukaresti Știința, a Bukaresti Laguna Sharks és a Nagyszebeni CSU II. játszik az első két feljutó helyért.
Az együtteseket két konferenciára osztják, figyelembe véve a jelenleg még zajló szezonban elért helyezéseiket. Mindkét konferenciában kilenc-kilenc csapat vesz részt, az első körben oda-visszavágókat rendeznek.
Ezt követően két értékcsoportban folytatódik a bajnokság, a két konferencia első öt helyezettje az 1–10., a többiek a 11–18. helyekért játszanak. Erre a második szakaszra a csapatok magukkal viszik az első körben elért egymás elleni eredményeiket, és csak a másik konferenciából érkező ellenfelekkel találkoznak oda-vissza. A rájátszásba az első nyolc helyezett jut be, a 9. és 10. helyen végzett csapatok számára befejeződik a bajnokság, míg a 11–18. helyezettek az alsóházban játszanak. A rájátszás negyed- és elődöntőiben három nyert mérkőzésig tartanak a párharcok, a döntőben pedig négy győzelmet kell szerezni a bajnoki címért.
A bajnokság szeptember utolsó hétvégéjén kezdődik. A csapatok keretére vonatkozóan is több döntést hoztak. Mindegyik gárda egy honosított játékost foglalkoztathat, a 12-es keretben legfeljebb hat, a 18-asban legfeljebb hét idegenlégiós szerepelhet.
A bajnoki mérkőzések első és második negyedében két belföldi játékosnak folyamatosan a pályán kell lennie, az utolsó két játékrészben pedig legalább egy játékosnak.
A Román Kupában kötelezően két belföldi kosárlabdázónak kell a pályán tartózkodnia a találkozók teljes egészében, akik közül az egyiknek 23 év alattinak kell lennie. A kupasorozat kapcsán azt is eldöntötték, hogy nem lesz kiemelés a párosítások kialakításánál.
A női bajnokságot 12 csapat részvételével szervezik, amelyek 22 forduló keretében oda-visszavágót játszanak. Ezután az első nyolc helyezett a rájátszásban folytatja, a 9–12. helyeken végzettek pedig a bajnoksághoz csatlakozó U18-as és U20-as korosztályú csapatokkal alsóházi meccseket játszanak.
További lényeges döntés, hogy létrehozzák a Szövetség Kupát mind a férfi, mind a női mezőnyben, amely sorozatban kizárólag a román állampolgárságú kosárlabdázók léphetnek pályára. Ennek lebonyolítási módjáról és arról, hogy miként illeszkedik be a menetrendbe, még nem döntöttek.
Tovább tart az ünneplés a Sepsi OSK-nál, amely szombaton matematikailag is kiharcolta a visszajutást a Szuperligába. A sorsdöntő összecsapást követően a háromszékiek saját nevelésű játékosa, Batzula Hunor, valamint a gólgyáros, Ignacio Heras is értékelt.
A Sepsi OSK feljutásától hangos a magyar és a román sportsajtó, a híradások középpontjában a klub közismert elnöke, Diószegi László áll, aki nem tudta palástolni abbéli örömét, hogy másodszor is sikerült kiharcolni az élvonalbeli tagságot.
A fejlesztési minisztérium 2024-es kimutatása szerint Székelyföldön Borszék áll a legjobban a szegénységi index alapján, miközben több településen jóval nehezebbek a mindennapok. Az interaktív térkép a jelentős különbségeket is láthatóvá teszi.
Legalább egy hónapot tartó útfelújítási munkálatok kezdődtek az A1-es dél-erdélyi autópálya „medvealagutas” szakasza híján terelőútként használt országúton, ami rendszerint óriási dugókat okoz az amúgy is túlterhelt, szerpentines aszfaltcsíkon.
,,Ez egy következmények nélküli ország, ahol mindent ellopnak” – mondogatta az utóbbi időben szomszédom magyarországi unokatestvére, akiről utólag kiderült, hogy jobban él, mint sokan közülünk Erdélyben.
Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!