Hirdetés

Alapszakaszgyőztesként várja a rájátszást a Sepsi SIC

Fotó: Sánta Imre

2017. március 22., 18:45

Lezárult a női kosárlabda-bajnokság alapszakaszának küzdelemsorozata, amelynek utolsó játéknapján a Sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC fölényes győzelmet aratott a CSM Târgoviște együttese ellen. Már korábban eldőlt, hogy a mérkőzés eredményétől függetlenül a háromszéki csapat a rangsor élén végez, így a kedden este a Szabó Kati Sportcsarnokban lezajlott találkozónak nem volt különösebb tétje.

2017. március 22., 18:45

Nagy lendülettel kezdtek a zöld-fehérek, és alig három perc alatt sorozatban tíz pontot szerezve, állva hagyták a több alapemberüket is nélkülöző ellenfelüket (10–0). Időkérés után valamelyest magukra találtak a vendégek, Dincă és Fodor találataival kissé felzárkóztak (12–5), de ekkor Shegog, Jeffery és Marshall villanásaival az első negyed végére visszaállt a tízpontos különbség (22–12).

•  Fotó: Sánta Imre Galéria

Fotó: Sánta Imre

Hirdetés

A folytatásban Zoran Mikes tanítványai visszavettek a ritmusból, a târgoviștei csapat játékosai pedig éltek a lehetőséggel, és néhány perc alatt sikerült faragniuk a hátrányból (24–19). Ekkor viszont Huțanu és Kilin ragadták magukhoz a kezdeményezést, majd társult Thompson és Marshall is, és a mérkőzés felénél ismét jelentős előnnyel vezetett a hazai csapat (35–21).

•  Fotó: Sánta Imre Galéria

Fotó: Sánta Imre

Térfélcsere után egy 8–0-s sorozattal indítottak a zöld-fehérek (43–21), amire a túloldalon csak egy találattal tudtak válaszolni a vendégek. Hazai oldalon viszont Shegog folytatta a pontgyártást, majd később Thompson akcióból és büntetőből is betalált, és ezzel végleg eldőlni látszott a mérkőzés sorsa (51–26).

•  Fotó: Sánta Imre Galéria

Fotó: Sánta Imre

A háromszékiek azonban nem elégedtek meg ennyivel, hanem a folytatásban Marshall, Shegog és Stoenescu pontjaival már behozhatatlan előnyre tettek szert (62–30).

Az utolsó tíz perc sem hozott változást, nagy lendülettel játszott a hazai csapat, és nemsokára 45 ponttal vezetett a bajnoki címvédő (77–32), de adott pillanatban a különbség 50 pontosra is felduzzadt (84–34). A mérkőzés utolsó perceiben Zoran Mikes edző játéklehetőséget biztosított a fiatalok számára is, de így is maradt a nagyarányú különbség a két csapat között. A végeredmény 90–43.

•  Fotó: Sánta Imre Galéria

Fotó: Sánta Imre

Az alapszakaszt nagy fölénnyel megnyerő Sepsi SIC készülhet a rájátszásra, amelynek első mérkőzése vasárnap 19 órakor kezdődik a Szabó Kati Sportcsarnokban. Az ellenfél a szerdai Aradi ICIM–CSBT Alexandria mérkőzés győztese lesz.

Női kosárlabda, Nemzeti Liga, 2. szakasz (1–6. helyezettek), 10. forduló, Sepsiszentgyörgy, Szabó Kati Sportcsarnok, 1000 néző:
Sepsi SIC–CSM Târgoviște 90–43 (22–12, 13–9, 27–9, 28–13)
Sepsi SIC: Jeffery 6, Marshall 20 (2x3), Shegog 16, Thopmson 9, Gödri-Părău 2, Harris 8, Huţanu 11, Kilin 9 (1x3), Kokovay, Lazăr, Stoenescu 9 (3x3), Taranek. Edző: Zoran Mikes.
Târgoviște: Cosby 3, Chivu 3, Virjoghe 8, Fodor 9, Dincă 11 (2x3), Anastăsescu, Alecu 7 (1x3), Vasilache, Ghiţă 2, Tănase. Edző: Cătălin Tănase.
Játékvezetők: Amalia Marchiş, Dragoş Nicolae, Şerban Rasoga.

További eredmények:
Galaci Phoenix–Brassói Olimpia 92–73 (16–20, 30–18, 26–21, 20–14)
Kolozsvári U–Szatmárnémeti VSK 64–62 (14–21, 18–15, 16–12, 16–14)

Az 1–6. helyezettek rangsora:
1. Sepsi SIC 54 (26 győzelem/2 vereség)
2. Kolozsvár 48 (20/8)
3. Târgoviște 46 (18/10)
4. Brassó 43 (15/13)
5. Galac 41 (13/15)
6. Szatmárnémeti 38 (10/18).

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Történelmi siker: feljutott a 3. Ligába a Kovásznai Kárpátok

Megtartotta az odavágón szerzett egygólos előnyét a Kovásznai Kárpátok, történelmi sikert ért el a Csíkszentsimoni KSK ellenében: 3–2-es összesítéssel feljutott a labdarúgó harmadosztályba.

Nem hosszabbítják meg a szerződését, távozik a fiatal védő Sepsiszentgyörgyről

Újabb változás történt a Sepsi OSK keretében: a háromszéki klub bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg Darius Oroian szerződését. A 22 éves jobbhátvéd a mögöttünk hagyott idényben alapembernek számított, ennek ellenére távozik a piros-fehérektől.

Székelyhon

Megvan, hogy mikor jöhet a zivatar a vörös hőségriasztás idején

Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.

`
Krónika

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Krónika

Șoșoacă anyázva támadta ki Kolozsvár polgármesterét Moszkvában

A szélsőséges kirohanásairól ismert Diana Șoșoacă EP-képviselő élesen kikelt Emil Boc ellen egy közösségi médiás bejegyzésében.

Főtér

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Ez is érdekelheti

Bronzérmet nyert a székelyföldi kosárlabda lányválogatott Sopronban

Értékes bronzérmet szerzett a Székelyföldi Tehetségek együttese a Sopronban megrendezett nyolccsapatos, nemzetközi U13-as kosárlabdatornán. A válogatottban felső-háromszéki, csíki, gyergyói és udvarhelyi lányok léptek pályára.

3x3-as utcai kosárlabda a főszerepben: jön a Székely Pattogó

Ismét Borzontra hívják a 3x3-as utcai kosárlabda szerelmeseit, szombaton rendezik a Székely Pattogó bajnokságot. A szervezők legalább 40 csapat részvételére számítanak, miközben a családokat egész napos szórakoztató programok várják.

Edzőváltással fut neki az új szezonnak a KSE

Rekordszámú csapattal szerepelt az országos bajnokságokban a KSE kosárlabda-szakosztálya. A másodosztályban ezüstérmes együttes feljutott az élvonalba, miközben edzőváltásra is sor került. A következő hetek nagy kérdése: lesz-e pénz az A osztályra?

Nagy a jövés-menés a marosvásárhelyi kosárcsapatnál

Javában zajlik a keret átalakítása az élvonalbeli bajnokság új szezonjára készülő Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatánál, amely az elmúlt napokban érkezőket és távozókat jelentett be.

Saját kosárlabda-filozófiáját foglalta könyvbe Kercsó Zoltán

A gyergyószentmiklósi Kercsó Zoltán kosárlabdaedző fontos szakmai mérföldkőhöz érkezett: Disrupt Defense címmel jelentette meg angol nyelvű szakkönyvét, amely a modern kosárlabda-védekezésről alkotott filozófiáját és gyakorlati rendszerét foglalja össze.

Zsinórban hatodszor bajnok a Kolozsvári U-BT

Sorozatban hatodik alkalommal hódította el a bajnoki címet a Kolozsvári U-BT a román férfi kosárligában, miután a döntőben 3–1-es összesítéssel múlta felül a Nagyváradi VSK-t.

Bő egy évtized után visszatért Marosvásárhelyre a szerb mester

Új vezetőedzőt nevezett ki a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapata, a tapasztalt szerb szakember, Srecko Sekulovic több mint tíz év után újra a város együttesét irányítja.

Idegenbeli sikerrel megnyerte párharcát a Marosvásárhelyi VSK

Véget ért a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatának szezonja, miután az alsóházi rájátszás harmadik körében a második, idegenbeli mérkőzésen is legyőzte a Brassói Coronát, és ezzel a 13. helyen zárta az élvonalbeli bajnokságot.

Jön a szokásos döntő: Kolozsvár–Nagyvárad csata a kosárbajnoki címért

Idén is a Kolozsvári U-BT és a Nagyváradi VSK vívja a román férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság döntőjét, a párharc az egyik fél harmadik győzelméig tart.

Fölényes győzelemmel került előnybe a marosvásárhelyi kosárlabdacsapat

Negyven pontos különbséggel nyerte meg a Brassói Corona elleni első mérkőzést a Marosvásárhelyi VSK a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság 13. helyéért zajló párharcban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!