Hirdetés

Alapszakaszgyőztes a Sepsi SIC

Fotó: Sánta Imre

2018. január 21., 21:16

Két fordulóval a női kosárlabda bajnokság alapszakaszának vége előtt már biztossá vált, hogy a Sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC a rangsor élén végezve várhatja a rájátszást. A pontvadászat 16. játéknapján a háromszékiek a Brassói Olimpia ellen arattak fölényes győzelmet, és ezzel behozhatatlan előnyre tettek szert a második helyezett Szatmárnémeti VSK-val szemben.

2018. január 21., 21:16

Rögtön a kezdést követően a vendégcsapat szerzett vezetést Higgins révén, de hamar játékba lendültek a zöld-fehérek, és néhány perc elteltével négypontos előnyhöz jutottak (6–2).

Ez azonban kevésnek bizonyult, mert a brassói csapat tudta tartani a lépést a címvédővel, sőt a vezetést is sikerült átvenniük (10–11). Ekkor viszont Stoenescu és Marshall a félkörön kívülről voltak eredményesek, aminek köszönhetően a háromszékiek ötpontos előnnyel zárták az első tíz percet (18–13).

•  Fotó: Sánta Imre Galéria

Fotó: Sánta Imre

Hirdetés

A folytatásban sem lankadtak Zoran Mikes tanítványai, és egy 9–0-s sorozattal már jelentős különbséget alakítottak ki (27–16), majd nem sokkal később Nathalie Fontaine folytatta a pontgyártást (32–20).

A túloldalon Handford tartotta még a lelket a vendégekben, hiszen a második negyedben egymaga szerzett tizenegy pontot, de találataira rendre jött a zöld-fehérek válasza is Kress, Webb és Marshall révén, így a szentgyörgyiek megnyugtató előnnyel vonulhattak szünetre. (41–29).

•  Fotó: Sánta Imre Galéria

Fotó: Sánta Imre

Térfélcsere után néhány percig még kiegyensúlyozott játék jellemezte a két csapat küzdelmét, felváltva szerezték pontjaikat, de aztán Marshall és Fontaine kapták el a fonalat, és nemsokára tovább duzzadt a két csapat közötti különbség (53–35).

Ekkor Webb, majd ismét Marshall találtak be távolról a gyűrűbe, és a túloldalon hiába játszott továbbra is eredményesen Handford, a vendégek már nem tudtak felzárkózni (61–42).

•  Fotó: Sánta Imre Galéria

Fotó: Sánta Imre

Az utolsó tíz percben már csak az maradt a kérdés, hogy a végére mekkora lesz a különbség a szembenálló felek között, hiszen Marshall, Fontaine, Džankić és Gödri-Părău rendre betaláltak a gyűrűbe, míg a vendégcsapat részéről csak elvétve érkezett válasz (73–50).

A végére maradt viszont a slusszpoén, hiszen a Sepsi Aréna közönségének legnagyobb megelégedésére a zöld-fehéreknek még egy 16–0-s sorozatot is sikerült összehozniuk. A végeredmény: 89–52.

•  Fotó: Sánta Imre Galéria

Fotó: Sánta Imre

A találkozó legjobbjának Tyaunna Marshall bizonyult, aki 24 ponttal járult hozzá a szentgyörgyiek sikeréhez, és emellett begyűjtött még 13 lepattanót is. A vendégcsapat legeredményesebb játékosa a 17 pontot szerző Handford volt.

A következő fordulóban a már biztos alapszakasz-győztes Sepsi SIC január 28-án, vasárnap 18.30-kor a bajnoki rangsor második helyén álló Szatmárnémeti VSK-t fogadja a Sepsi Arénában.

•  Fotó: Sánta Imre Galéria

Fotó: Sánta Imre

Női kosárlabda, Nemzeti Liga, 16. forduló, Sepsi Aréna, 1200 néző:
Sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC–Brassói Olimpia 89–52 (18–13, 23–16, 20–13, 28–10)
Sepsi SIC: Marshall 24 (3x3), Webb 11 (1x3), Kress 8, Neagu 3, Gödri-Părău 2. Cserék: Fontaine 13, Stoenescu 9 (3x3), Hamilton-Carter 9, Džankić 6, Kilin 4 (1x3), Kovács, Huțanu. Edző: Zoran Mikes.
Brassó: Pesovic 9 (1x3), Higgins 9, Irimia 4, Al Ash Ab 2, Dumitrache. Cserék: Handford 17, Jez 6 (2x3), Moraru 3 (1x3), Kazlauskaite 2, Dănălache, Chirilă. Edző: Dan Calancea.
Játékvezetők: Mircea Șerban, Alexandru Ivan, Alexandru Stamate.

További eredmények:
Kolozsvári U–Marosvásárhelyi Sirius KK 85–71 (14–20, 17–14, 20–22, 34–15)
Aradi ICIM–CSBT Alexandria 69–66 (8–16, 20–17, 21–16, 20–17)
Temesvári CSM–Gyulafehérvári Universitatea 77–68 (19–18, 23–21, 21–12, 14–17)
A Szatmárnémeti VSK szabadnapos volt.

Ranglista:
1. Sepsi SIC 28 pont (14 győzelem/0 vereség)
2. Szatmárnémeti 24 (10/4)
3. Alexandria 22 (8/6)
4. Gyulafehérvár 21 (6/9)
5. Arad 20 (6/8)
6. Brassó 20 (7/6)
7. Kolozsvár 20 (6/8)
8. Temesvár 19 (5/9)
9. Marosvásárhely 15 (1/13)
A Galaci Phoenix kiszállt a bajnokságból, eredményeit törölték.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Szondy Zoltán: az FK Csíkszereda pár meccs után nem cseréli le az edzőjét

Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.

Bemutatta új csapata Anderson Cearát

Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.

Székelyhon

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj

Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

`
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Krónika

Ha leáll az atomerőmű, nehéz napok elé nézünk. De honnan lesz egyáltalán áram?

Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.

Főtér

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

Ez is érdekelheti

A kánikula sem riasztotta vissza a kosárcsapatokat Csíkszeredában

Harmincnégy csapat és több mint 110 játékos részvételével rendezték meg Csíkszeredában a 9. CsíkBall 3x3-as kosárlabdatornát. Az eseményen öt kategóriában hirdettek győztest.

Beteltek a helyek, kiegészült a Marosvásárhelyi VSK kerete

Kialakult a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatának kerete a következő idényre. Újabb amerikai játékossal erősítettek, a klub elérte a szabályzatban engedélyezett hat légiós létszámot.

Sorsoltak a kosárbajnokságban, megismerte programját a Marosvásárhelyi VSK

A Román Kosárlabda-szövetség elkészítette a férfi élvonalbeli bajnokság 2026–2027-es szezonjának menetrendjét. A Marosvásárhelyi VSK idegenbeli mérkőzéssel indítja a pontvadászatot.

Átalakították a bajnoki rendszert, módosított szabályok a férfi kosárligában

Elfogadták a román férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság 2026–2027-es idényének versenykiírását. Változik a rájátszás rendszere, bevezetik a play-int, valamint a címvédő Kolozsvári U-BT ismét különleges bánásmódban részesül.

Lemondott a nemzetközi kupaszereplésről a Sepsi-SIC

Szomorú hír látott napvilágot a háromszéki kosárlabdacsapat háza tájáról: a Sepsi-SIC a 2026–2027-es idényben nem vállalja a nemzetközi kupaszereplést, kizárólag a hazai pontvadászatban és a Román Kupában áll rajthoz.

Újra hosszabbított a kapitány, tengerentúli kosarasok a Marosvásárhelyi VSK-nál

A következő szezonban is a Marosvásárhelyi VSK-nál folytatja a tapasztalt csapatkapitány Sánta Szabolcs. Az együttes újabb idegenlégiósokkal erősítette meg keretét, ugyanakkor egy fontos távozót is bejelentett.

Bronzérmet nyert a székelyföldi kosárlabda lányválogatott Sopronban

Értékes bronzérmet szerzett a Székelyföldi Tehetségek együttese a Sopronban megrendezett nyolccsapatos, nemzetközi U13-as kosárlabdatornán. A válogatottban felső-háromszéki, csíki, gyergyói és udvarhelyi lányok léptek pályára.

3x3-as utcai kosárlabda a főszerepben: jön a Székely Pattogó

Ismét Borzontra hívják a 3x3-as utcai kosárlabda szerelmeseit, szombaton rendezik a Székely Pattogó bajnokságot. A szervezők legalább 40 csapat részvételére számítanak, miközben a családokat egész napos szórakoztató programok várják.

Edzőváltással fut neki az új szezonnak a KSE

Rekordszámú csapattal szerepelt az országos bajnokságokban a KSE kosárlabda-szakosztálya. A másodosztályban ezüstérmes együttes feljutott az élvonalba, miközben edzőváltásra is sor került. A következő hetek nagy kérdése: lesz-e pénz az A osztályra?

Nagy a jövés-menés a marosvásárhelyi kosárcsapatnál

Javában zajlik a keret átalakítása az élvonalbeli bajnokság új szezonjára készülő Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatánál, amely az elmúlt napokban érkezőket és távozókat jelentett be.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!