Hirdetés

Alaposan elpáholta „a szomszédokat” a Sepsi-SIC

Fotó: Miska Brigitta

2021. december 28., 23:02

Ellentmondást nem tűrve fektette két vállra ellenfelét és aratott kiütéses győzelmet a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC a női kosárlabda Román Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén, amelyen a Brassói Olimpia együttese képtelennek bizonyult felnőni a háromszékiek szintjére.

2021. december 28., 23:02

Mivel az Olimpia lemondott pályaválasztói jogáról, a keddi mérkőzést a Sepsi Arénában rendezték, két nap múlva pedig ugyanitt játsszák majd a Román Kupa negyeddöntőjének visszavágóját is, amelynek azonban már nagy tétje nem lesz, miután a Sepsi-SIC hetvenkilenc pontos különbséggel nyerte az első meccset.

Hirdetés

Az összecsapást két brassói találat indította, de ez csak szalmalángnak bizonyult, mert a zöld-fehérek ezt követően átvették a játék irányítását, és a remek napot kifogó Orbán Nikolett eredményes játékának köszönhetően hamar fordítottak. De Pasic, Podar és Fraser is hozzátette a magáét, így a szentgyörgyi lányok tíz perc után már megnyugtató előnyre tettek szert (10-21).

A folytatásban aztán még jobban kidomborodott a két csapat közötti különbség, Pasic, Podar és Ghizilă szórták a triplákat, majd a háromszékiek összehoztak még egy 15-0-s sorozatot is, amiből Fraser egymaga tizenegy pontot vállalt, és a mérkőzés felénél már hatvan egységnél jártak (22-60).

Szünet után is minden ugyanebben a kerékvágásban ment tovább, Zoran Mikes tanítványainak lendülete nem lankadt, és miután a harmadik negyed végén ismét összedobáltak zsinórban tizenhat pontot, már csak az a kérdés maradt nyitott, hogy a végére mennyivel haladják meg a százat (32-91).

Választ adott erre az utolsó tíz perc, amikor a Sepsi-SIC bosnyák mestere többnyire a fiataljait szerepeltette, de Cătinean, Croitoru és Botos is nagy kedvvel játszva szórták a pontokat, és a zöld-fehérek valósággal elgázolták az ellenállást alig-alig tanúsító brassói csapatot, így kijelenthető, hogy a szomszéd várak csatája már a csütörtöki visszavágó előtt eldőlt, és a szentgyörgyiek jutnak a Román Kupa négyes döntőjébe.

Női kosárlabda Román Kupa, negyeddöntő, 1. mérkőzés:
Brassói CSU Olimpia–Sepsi-SIC 46–125 (10–21, 12–39, 10–31, 14–34).
Olimpia: Dusanic 17 (1x3), Armanu 12 (2x3), Pesovic 4, David 3 (1x3), Ciciovan. Cserék: Frincu 8 (2x3), Florea 2, Nistoroiu, Moroșanu, Atamaniuc, Pașca. Edző: Dan Calancea.
Sepsi-SIC: Fraser 26, Orbán 22, Pasic 15 (3x3), Ghizilă 13 (3x3), Jones 4. Cserék: Podar 14 (2x3), Wallace 10 (3x3), Cătinean 8, Croitoru 8, Botos 5. Edző: Zoran Mikes.
Vezették: Amalia Marchiș, Vlad Dumitrescu, Vlad Antonio Sandu.
1 hozzászólás
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Székelyhon

Gyermekcsoporttal túrázott a pedagógus, amikor villámcsapás érte

Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.

`
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Krónika

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről

Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.

Főtér

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Ez is érdekelheti

Újra hosszabbított a kapitány, tengerentúli kosarasok a Marosvásárhelyi VSK-nál

A következő szezonban is a Marosvásárhelyi VSK-nál folytatja a tapasztalt csapatkapitány Sánta Szabolcs. Az együttes újabb idegenlégiósokkal erősítette meg keretét, ugyanakkor egy fontos távozót is bejelentett.

Edzőváltással fut neki az új szezonnak a KSE

Rekordszámú csapattal szerepelt az országos bajnokságokban a KSE kosárlabda-szakosztálya. A másodosztályban ezüstérmes együttes feljutott az élvonalba, miközben edzőváltásra is sor került. A következő hetek nagy kérdése: lesz-e pénz az A osztályra?

Nagy a jövés-menés a marosvásárhelyi kosárcsapatnál

Javában zajlik a keret átalakítása az élvonalbeli bajnokság új szezonjára készülő Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatánál, amely az elmúlt napokban érkezőket és távozókat jelentett be.

Saját kosárlabda-filozófiáját foglalta könyvbe Kercsó Zoltán

A gyergyószentmiklósi Kercsó Zoltán kosárlabdaedző fontos szakmai mérföldkőhöz érkezett: Disrupt Defense címmel jelentette meg angol nyelvű szakkönyvét, amely a modern kosárlabda-védekezésről alkotott filozófiáját és gyakorlati rendszerét foglalja össze.

Zsinórban hatodszor bajnok a Kolozsvári U-BT

Sorozatban hatodik alkalommal hódította el a bajnoki címet a Kolozsvári U-BT a román férfi kosárligában, miután a döntőben 3–1-es összesítéssel múlta felül a Nagyváradi VSK-t.

Bő egy évtized után visszatért Marosvásárhelyre a szerb mester

Új vezetőedzőt nevezett ki a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapata, a tapasztalt szerb szakember, Srecko Sekulovic több mint tíz év után újra a város együttesét irányítja.

Idegenbeli sikerrel megnyerte párharcát a Marosvásárhelyi VSK

Véget ért a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatának szezonja, miután az alsóházi rájátszás harmadik körében a második, idegenbeli mérkőzésen is legyőzte a Brassói Coronát, és ezzel a 13. helyen zárta az élvonalbeli bajnokságot.

Jön a szokásos döntő: Kolozsvár–Nagyvárad csata a kosárbajnoki címért

Idén is a Kolozsvári U-BT és a Nagyváradi VSK vívja a román férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság döntőjét, a párharc az egyik fél harmadik győzelméig tart.

Fölényes győzelemmel került előnybe a marosvásárhelyi kosárlabdacsapat

Negyven pontos különbséggel nyerte meg a Brassói Corona elleni első mérkőzést a Marosvásárhelyi VSK a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság 13. helyéért zajló párharcban.

A végjátékban fordított, lezárta párharcát a Marosvásárhelyi VSK

Megnyerte a harmadik mérkőzést is a Marosvásárhelyi VSK a CSM Târgu Jiu ellen, ezzel lezárta a párharcot a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság alsóházi rájátszásában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!