Hirdetés

Alakul a Sepsi-SIC kerete a következő idényre

Az előző idénybeli keretből hét kosárlabdázóval hosszabbítottak. Korábbi felvétel
Fotó: Sánta Imre

2019. június 12., 10:53

A négyszeres bajnok és négyszeres kupagyőztes Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC három új játékossal kötött szerződést, továbbá hét kosárlabdázóval hosszabbítottak. A játékoskeret véglegesítéséhez további igazolások várhatók.

2019. június 12., 10:53

A háromszéki klub hivatalos honlapján közzétett információk szerint csatlakozik a csapathoz Chrissy Givens, Andra Mandache és Orbán Nicolette.

Chrissy Givens neve nem ismeretlen a kosárlabda-kedvelők körében, hiszen a 33 éves amerikai már játszott a Nemzeti Ligában, Târgoviște csapatával ötször, az Aradi ICIM együttesével pedig egyszer nyert bajnokságot.

A 180 centiméter magas kosárlabdázó az előző három idényben a spanyol élvonalban érdekelt Perfumerias Avenida játékosa volt, amelynek mezében kétszer ünnepelt bajnoki címet, három kupa- és három Szuperkupa-győzelmet is begyűjtött, valamint

az elmúlt idényben az Euroligában is játszott.

Hirdetés

Givens tavaly a spanyol bajnokságban és kupában összesen 35 mérkőzésen lépett pályára a Perfumerias Avenida mezében, átlagban 7,7 pontot szerzett, 3,4 lepattanót gyűjtött és 2,3 kosárpasszt osztott ki, illetve az Euroligában 14 meccsen játszott.

Az alacsonybedobóként és erőcsatárként is bevethető kosárlabdázó a macedón válogatottban is szerepelt az Európa-bajnoki selejtezősorozatban, korábban pedig még megfordult a török Botasspor Adana, a fehérorosz BK Minszk és a görög Sony Athinaikos csapatában is.

Az amerikai Chrissy Givens legutóbb Spanyolországban játszott •  Fotó: Facebook/Chrissy Givens Galéria

Az amerikai Chrissy Givens legutóbb Spanyolországban játszott
Fotó: Facebook/Chrissy Givens

Givens eddig 181 mérkőzésen lépett pályára a román élvonalban,

ahol átlagban 17,6 pontot szórt, 7,9 lepattanót gyűjtött és 3,4 asszisztot jegyzett.

Andra Mandache az elmúlt két idényben a Szatmárnémeti VSK játékosa volt, a partiumi csapattal két bajnoki döntőben és két Román Kupa-fináléban maradt alul a Sepsi-SIC-kel szemben.

Az elmúlt szezonban 33 mérkőzésen lépett pályára a román pontvadászatban, átlagban 11,2 pontot szerzett, 5,6 lepattanót gyűjtött és 2,3 kosárpasszt osztott ki. A 185 centiméter magas, 38 éves játékos

alacsonybedobóként és erőcsatárként is megállja helyét,

eddigi pályafutása során öt román bajnoki címet nyert, négyet az Aradi ICIM, egyet a Târgoviște mezében.

Az aradi születésű kosárlabdázó korábban játszott az olasz La Spezia, Acetum Cavezzo, Porto San Giorgio, Gea Magazzini Alcamo, Reyer Venezia, San Giovanni, a magyar Szeviep Szeged, a spanyol Extrugasa és a francia Cote d'Opale Basket Calais és a Clermont-Ferrand színeiben. A román válogatottal 2001-ben és 2007-ben Európa-bajnokságon szerepelt.

A 19 éves, erőcsatárként és centerként bevethető Orbán Nicolette a Nagyváradi CSU együttesétől érkezik Sepsiszentgyörgyre, korábban játszott még a Kolozsvári U színeiben. Az elmúlt idényben

11 mérkőzésen szerepelt a kincses városbéli együttesnél, 15 meccset pedig a partiumi csapatnál játszott.

Kolozsváron átlagban 7,4 pontot és 7,1 lepattanót jegyzett, míg Nagyváradon 11,5 pontot és 9,2 lepattanót átlagolt.

A külföldi játékosok közül marad a montenegrói Jovana Pasic és a szerb Kristina Topuzovic, valamint a következő szezonban is zöld-fehérben játszik a csapatkapitány, Annemarie Gödri-Părău, Ioana Ghizilă, Kovács Renáta, Demeter Nóra és Mîrne-Nagy Ildikó.

A fiatal Kovács Renáta marad a Sepsi-SIC-nél •  Fotó: Sánta Imre Galéria

A fiatal Kovács Renáta marad a Sepsi-SIC-nél
Fotó: Sánta Imre

A stáb körében nincs változás, a lányokat továbbra is Zoran Mikes vezetőedző irányítja, a másodedző szerepét Samuilă Zoltán tölti be, a gyógytornász Bartók Botond és a sportigazgató Rusz István.

Még szükségünk van játékosokra, így továbbra is azon dolgozunk, hogy minőségi kosárlabdázókat igazoljunk, hiszen a következő idényben is három fronton szerepelünk. A bajnokságban és a Román Kupában címvédésre törekszünk, továbbá az Európa-kupában szeretnénk továbbjutni a csoportból.

Emellett a nyáron részt veszünk a három-három elleni bajnokságban, mivel a szakszövetség kötelez, illetve ebben a kiírásban is van Román Kupa. Fontos megemlíteni, hogy klubunk két szakosztállyal bővült, ugyanis Sepsiszentgyörgy helyi tanácsa birkózó és kerékpáros szakágat létesített, mivel

támogatni kívánják a helyi sportolókat,

így a jövőben többek között Incze Kriszta és Szabó Norbert is a Sepsi-SIC színeiben versenyezhet.

A kosárlabda szakosztályban a felnőtt csapat mellett több mint 100 gyerekkel dolgozunk, akik négy korosztályban szerepelnek, az asztalitenisz szakosztályban a Szuperligába jutásra pályázó felnőtt együttes mellett utánpótlással is foglalkozunk” – nyilatkozta Rusz István sportigazgató a klub hivatalos honlapjának.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Szondy Zoltán: az FK Csíkszereda pár meccs után nem cseréli le az edzőjét

Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.

Bemutatta új csapata Anderson Cearát

Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.

Székelyhon

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj

Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

`
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Krónika

Ha leáll az atomerőmű, nehéz napok elé nézünk. De honnan lesz egyáltalán áram?

Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.

Főtér

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

Ez is érdekelheti

A kánikula sem riasztotta vissza a kosárcsapatokat Csíkszeredában

Harmincnégy csapat és több mint 110 játékos részvételével rendezték meg Csíkszeredában a 9. CsíkBall 3x3-as kosárlabdatornát. Az eseményen öt kategóriában hirdettek győztest.

Beteltek a helyek, kiegészült a Marosvásárhelyi VSK kerete

Kialakult a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatának kerete a következő idényre. Újabb amerikai játékossal erősítettek, a klub elérte a szabályzatban engedélyezett hat légiós létszámot.

Sorsoltak a kosárbajnokságban, megismerte programját a Marosvásárhelyi VSK

A Román Kosárlabda-szövetség elkészítette a férfi élvonalbeli bajnokság 2026–2027-es szezonjának menetrendjét. A Marosvásárhelyi VSK idegenbeli mérkőzéssel indítja a pontvadászatot.

Átalakították a bajnoki rendszert, módosított szabályok a férfi kosárligában

Elfogadták a román férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság 2026–2027-es idényének versenykiírását. Változik a rájátszás rendszere, bevezetik a play-int, valamint a címvédő Kolozsvári U-BT ismét különleges bánásmódban részesül.

Lemondott a nemzetközi kupaszereplésről a Sepsi-SIC

Szomorú hír látott napvilágot a háromszéki kosárlabdacsapat háza tájáról: a Sepsi-SIC a 2026–2027-es idényben nem vállalja a nemzetközi kupaszereplést, kizárólag a hazai pontvadászatban és a Román Kupában áll rajthoz.

Újra hosszabbított a kapitány, tengerentúli kosarasok a Marosvásárhelyi VSK-nál

A következő szezonban is a Marosvásárhelyi VSK-nál folytatja a tapasztalt csapatkapitány Sánta Szabolcs. Az együttes újabb idegenlégiósokkal erősítette meg keretét, ugyanakkor egy fontos távozót is bejelentett.

Bronzérmet nyert a székelyföldi kosárlabda lányválogatott Sopronban

Értékes bronzérmet szerzett a Székelyföldi Tehetségek együttese a Sopronban megrendezett nyolccsapatos, nemzetközi U13-as kosárlabdatornán. A válogatottban felső-háromszéki, csíki, gyergyói és udvarhelyi lányok léptek pályára.

3x3-as utcai kosárlabda a főszerepben: jön a Székely Pattogó

Ismét Borzontra hívják a 3x3-as utcai kosárlabda szerelmeseit, szombaton rendezik a Székely Pattogó bajnokságot. A szervezők legalább 40 csapat részvételére számítanak, miközben a családokat egész napos szórakoztató programok várják.

Edzőváltással fut neki az új szezonnak a KSE

Rekordszámú csapattal szerepelt az országos bajnokságokban a KSE kosárlabda-szakosztálya. A másodosztályban ezüstérmes együttes feljutott az élvonalba, miközben edzőváltásra is sor került. A következő hetek nagy kérdése: lesz-e pénz az A osztályra?

Nagy a jövés-menés a marosvásárhelyi kosárcsapatnál

Javában zajlik a keret átalakítása az élvonalbeli bajnokság új szezonjára készülő Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatánál, amely az elmúlt napokban érkezőket és távozókat jelentett be.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!