Hirdetés

A záró negyedet nagyon megnyerte, a tengerparton diadalmaskodott a Gyergyói ISK-VSK

Nem volt könnyű, de elhozták a pontokat
Fotó: Leopold Tamás

2024. február 04., 15:29

Konstancán szerepelt a Gyergyószentmiklósi ISK-VSK a férfi kosárlabda Liga I vasárnapi játéknapján. Bodóék a negyedik negyedben hengerelve győzték le a házigazda CSM II. együttesét.

2024. február 04., 15:29

Fordulatos volt az első negyed, fej-fej mellett haladtak a csapatok, egyszer sem volt 4 pontnál nagyobb különbség. A játékrészt Olariu kétpontosával 19–17-re nyerte Kercsó Zoltán legénysége.

A második felvonás is hasonlóan indult,a közepétől kezdve a hazaiak fölénye érvényesült, 12 ponttal is vezettek, de a szünet előtti utolsó percben sikerült ebből lefaragni, és így 42–35 volt a félidei állás.

Hirdetés

A harmadik játékrészben sem sikerült közelebb kapaszkodni a konstancaiakhoz, a záró periódust pedig 9 pontos hátrányban kezdték Lokodiék. Innen azonban óriásit hajrázott a gyergyószentmiklósi együttes, az első öt percben a hátrányt 10 pontos előnnyé változtatták, köszönhetően Lokodi, Zerkula, Magusar és Bodó egymás után dobott hárompontosának is. A hazaiak 5 perc játék után érték el az első sikeres kosarat.

A remeklés mindkét palánk alatt tovább folytatódott egészen a meccs végéig. A részeredmény 8–32 (!) volt, a végén pedig 73–88-at mutatott az eredményjelző.

„Egy nagyon nehéz, sérülésekkel tarkított héten vagyunk túl. Beszédes, hogy ezen a héten egyszer sem tudtunk 5-5 ellen gyakorolni. A konstancai csapat pár napja nagyarányú vereséget könyvelhetett el az ASE Bukarest ellen, de ott egyetlen profi ligás játékos sem lépett pályára. Ellenünk három is.

Ami egyrészt bosszantó, de ugyanakkor azt mutatja, hogy tisztelnek bennünket az ellenfelek, mondhatni tartanak tőlünk.

Picit görcsösen játszottunk, Raoul Olariu is kisebb sérülést szenvedett, nem jöttek össze a dobásaink, de a végén a szezon legjobb negyedét produkáltuk. A negyedik játékrészt 32–8-ra hoztuk. Gratulálok a fiúknak, ismét megmutatták a karakterüket” – összegzett Kercsó Zoltán edző.

Az ISK-VSK a következő hétvégén két hazai mérkőzést is játszik, szombaton Marosvásárhely, vasárnap Voluntari lesz az ellenfél Gyergyószárhegyen.

Férfi kosárlabda Liga I

Konstancai CSM II.–Gyergyószentmiklósi ISK-VSK 73–88 (17–19, 25–16, 23–21, 8–32).
A gyergyószentmiklósi pontszerzők: Bodó Tamás 23, Lokodi Mátyás 20, Matevz Magusar 19, Zerkula Zoltán 12, László Tamás és Raoul Olariu 4-4, Barabás Gergő, Csillag Előd, Seres Lajos 2-2.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Magyar játékos is helyet kapott a román válogatott keretében

Két barátságos mérkőzéssel bemutatkozik a román labdarúgó-válogatott kispadján Gheorghe Hagi. A nemrég kinevezett szövetségi kapitány pénteken kihirdette első keretét, amelyben helyet kapott Hindrich Ottó kapus is.

Rövid vakációra ment a Sepsi OSK, visszatérhet a közönségkedvenc

Pár napja jutott vissza a labdarúgó Szuperligába a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. Már kiírták, mikor kezdik el a munkát, a klubvezetés a élvonalbeli keret kialakításán dolgozik.

Székelyhon

Kijött a legfrissebb időjárási riasztás pünkösd szombatjának estéig

Jelentős mennyiségű csapadékra és szélre figyelmeztető előrejelzést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

`
Krónika

Az ezeréves határnál provokálta a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat a román soviniszta vezér

Gyimesbükknél, az egykori magyar–román határnál provokálta szombaton a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja nevű szélsőséges román szervezet vezetője.

Krónika

Csíksomlyó nem szavazókör

Csíksomlyó nem pártiroda, nem szavazókör, nem politikai határátkelő. Aki oda magyarokat párthovatartozás szerint engedne be, az nem a nemzetet védi, hanem éppen azt darabolja fel, aminek az egységére hivatkozik.

Főtér

Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix

További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.

Ez is érdekelheti

Idegenbeli sikerrel megnyerte párharcát a Marosvásárhelyi VSK

Véget ért a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatának szezonja, miután az alsóházi rájátszás harmadik körében a második, idegenbeli mérkőzésen is legyőzte a Brassói Coronát, és ezzel a 13. helyen zárta az élvonalbeli bajnokságot.

Jön a szokásos döntő: Kolozsvár–Nagyvárad csata a kosárbajnoki címért

Idén is a Kolozsvári U-BT és a Nagyváradi VSK vívja a román férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság döntőjét, a párharc az egyik fél harmadik győzelméig tart.

Fölényes győzelemmel került előnybe a marosvásárhelyi kosárlabdacsapat

Negyven pontos különbséggel nyerte meg a Brassói Corona elleni első mérkőzést a Marosvásárhelyi VSK a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság 13. helyéért zajló párharcban.

A végjátékban fordított, lezárta párharcát a Marosvásárhelyi VSK

Megnyerte a harmadik mérkőzést is a Marosvásárhelyi VSK a CSM Târgu Jiu ellen, ezzel lezárta a párharcot a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság alsóházi rájátszásában.

Egy pillanatra sem adta ki kezéből a vezetést a marosvásárhelyi kosárcsapat

Az elejétől a végig vezetve magabiztosan nyerte meg a CSM Târgu Jiu elleni párharc második hazai mérkőzését a Marosvásárhelyi VSK a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság alsóházi rájátszásában.

Tizennyolcpontos előnyt adott le a Marosvásárhelyi VSK, így is behúzta a kiesési rangadót

A Marosvásárhelyi VSK 92–91-re győzte le vasárnap a CSM Târgu Jiu együttesét a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság alsóházi rájátszásában. A hazaiak tizennyolc ponttal is vezettek, előnyük azonban elfogyott, a hajrá viszont jól sikerült.

Rusz István a Sepsi-SIC érem nélküli szezonjáról: minden sikerszéria megszakad egyszer

A romániai női kosárlabda-bajnokságot hosszú évekig domináló Sepsi-SIC számára nem termett babér sem az idei bajnokságban, sem az európai, illetve hazai kupaporondon. Az okokról Rusz Istvánt, a sepsiszentgyörgyi klub ügyvezető igazgatóját kérdeztük.

Idegenben sem tudott javítani, elveszítette a párharcot a Marosvásárhelyi VSK

Két hazai vereséget követően idegenben is alulmaradt a Marosvásárhelyi VSK a Petrolul Ploiești ellen a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság alsóházi rájátszásának első körében.

Végig hátrányban voltak, újra kikaptak otthon a marosvásárhelyi kosarasok

A második hazai mérkőzését is elbukta a Marosvásárhelyi VSK a Petrolul Ploiești ellen a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság alsóházi rájátszásának első körében.

Összeomlott a végére, hátrányba került a Marosvásárhelyi VSK

Már a kezében érezhette a győzelmet a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapata, amely tetemes előnyben volt, a végén azonban váratlanul szétesett és alulmaradt a Petrolul Ploiești ellen.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!