A 26. városi bajnokságban heten harcolnak egymással, a megszokott udvarhelyi gárdák mellett (Villy, Ati HB, Bivalyok, InterProd, Vendor) egy gyergyószentmiklósi együttes és a VSK Csíkszereda U18-as csapata is érintett.
A hetedik fordulóban dőlt el, hogy végül melyik együttes tölti az élen a téli szünetet. Az addig százszázalékos Villy és az Ati HB párharcát utóbbi együttes kezdte jobban, és két negyed után hatpontos előnnyel vezetett.
A szünetet követően azonban a Villy nagyszerű harmadik negyedet produkált, tetemes előnyre tett szert, amit a meccs végéig meg is tartott.
Van még pár elmaradt összecsapás, ezeket a héten pótolják az érintett együttesek.
Kádár Levente főszervezőtől megtudtuk, hogy az idei kiírás során színvonalas mérkőzéseket rendeztek a városi sportcsarnokban, ennek köszönhetően pedig minden csapat sokat fejlődött. A mezőnyből kiemelkedik az Ati HB és a Villy, de a többi csapat sem játszik alárendelt szerepben, és a tavaszi folytatáskor még könnyen borulhat a papírforma.
A szabályzat nem változott, az alapszakasz végén az első négy együttes jut a rájátszásba, ahol két győztes találkozóig tartanak majd a párharcok.
Az eddigi mérkőzések során a dobott pontok szempontjából – így a pontátlagban is – Oláh György (Bivalyok) volt a legeredményesebb (117 pont, meccsenként 23,4), a második helyen Kovács Szabolcs áll (Bivalyok, 98 pont), míg a harmadik Török Zalán (InterProd, 94 pont).
Városi kosárlabda-bajnokság, 7. forduló:
InterProd–Vendor 67–58 (20–16, 11–20, 17–14, 19–18),
Ati HB–Villy 60–71 (13–8, 22–21, 10–24, 15–18).
A bajnokság állása
1. Villy 6 6 0 449–343 12
2. Ati HB 6 5 1 386–314 11
3. InterProd 6 3 3 339–371 9
4. VSK U18 5 2 3 343–337 7
5. Bivalyok 6 1 5 352–423 7
6. Gyergyó 4 2 2 232–203 6
7. Vendor 5 0 5 288–398 5.
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!