Nagyon rosszul kezdődött a hétfő esti összecsapás a VSK számára, az első kilenc pontot a vendégek szerezték egyetlen játékosuk, Manchon Crespo által. A csíkiak ezután felvették a ritmust, de csak a második negyedben sikerült felzárkózniuk főként Draskovic kosaraival, így a nagyszünetben négy pont volt a hátrányuk.
A mérkőzés második részében szoros volt a küzdelem, de a nagyszebeni gárda továbbra is magabiztosan tartotta az előnyét. A negyedik negyed elején a hazaiak sorozatban tíz pontot dobtak, ezzel kiegyenlítettek. A végéhez közeledve Frolov és Manojlovic tripláival ott voltak az ellenfél sarkában, sőt rövid ideig a vezetést is átvették, de ezt nem tudták megőrizni.
A rendes játékidő döntetlennel zárult, majd a hosszabbításban is fej-fej mellett haladtak a csapatok, a párharcot végül Mirel Dragoste döntötte el, aki egymás után nyolc pontot szerzett. Erre VSK két hárompontossal még válaszolt, de többre már nem maradt ideje, két ponttal maradt alul.
Megtartotta az odavágón szerzett egygólos előnyét a Kovásznai Kárpátok, történelmi sikert ért el a Csíkszentsimoni KSK ellenében: 3–2-es összesítéssel feljutott a labdarúgó harmadosztályba.
Újabb változás történt a Sepsi OSK keretében: a háromszéki klub bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg Darius Oroian szerződését. A 22 éves jobbhátvéd a mögöttünk hagyott idényben alapembernek számított, ennek ellenére távozik a piros-fehérektől.
Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!