Hirdetés

A végére elherdálta előnyét, a ráadásban dőlt el a Marosvásárhelyi VSK találkozója

Sánta Szabolcsék nagyot küzdöttek, maradt bennük erő a ráadásra is. Korábbi felvétel
Fotó: Haáz Vince

Roppant értékes győzelmet húzott be a marosvásárhelyi férfi kosárlabdacsapat, a rájátszásba jutásért egyik közvetlen vetélytársát, a Bukaresti Rapidot a hosszabbításban múlta felül.

2026. január 10., 20:57

A hét elején az FC Argeș Pitești elleni vereséget követően újra hazai közönség előtt lépett pályára a marosvásárhelyi csapat, szombaton este a tabella élmezőnyéhez tartozó fővárosiakat fogadta az élvonalbeli bajnokság alapszakaszának 16. fordulójában.

Hirdetés

A találkozó elején hullámzó teljesítményt nyújtott a VSK, rendre a Rapid játszott előnyben, és minimális különbséggel 22–21-re meg is nyerte az első negyedet. A folytatásban viszont a hazaiak hamar fordítani tudtak, de az ellenfél nem szakadt le, így szorosan alakult az eredmény, a szünetben két pont választotta el egymástól a két együttest (41–39).

Aztán a harmadik játékrészben ritmust váltott Faragó Péter legénysége, támadásban és védekezésben is feljavult a játéka, ennek köszönhetően 15 ponttal meglépett (65–50).

Az utolsó negyedet viszont váratlanul nagyon elrontották, a Rapid fokozatosan ledolgozta a hátrányát, 33 pontot dobott és hosszabbításra mentette a párharcot (83–83).

Az extra öt percben azonban már egyértelműen a marosvásárhelyiek akarata érvényesült, akik egyből visszavették a vezetést, 20–13-ra nyerték meg a ráadást, és ezzel begyűjtötték a győzelmet.

A Marosvásárhelyi VSK ezzel az értékes sikerrel előre lépett a hatodik helyre a ranglistán, és továbbra is reális eséllyel küzd a felsőházi rájátszásba jutásért.

Férfi kosárlabda, román bajnokság, alapszakasz, 16. forduló:

Marosvásárhelyi VSK–Bukaresti Rapid 103–96 (21–22, 20–17, 24–11, 18–33, 20–13) – hosszabbítás után.

A VSK pontszerzői: Diggs 25, Martinic 25, Sánta 22, Scott 12, Mikovic 9, Reljic 4, Corpodean 3, Borșa 3.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Újabb nagy fogás Brassóban: Colby McAuley már biztos, Gerads és Sofron is érkezhet

A Brassói Corona hivatalosan is bejelentette, hogy szerződtette a 30 éves kanadai csatárt, Colby McAuley-t, aki komoly tapasztalattal érkezik a jégkorong Erste Liga egyik legnagyobb esélyesének számító együtteséhez.

Negyvenes évforduló: a nap, amikor legyőzte a BEK-győztes Steauát a Székelyudvarhelyi Haladás

A román labdarúgás egyik legemlékezetesebb sikere után alig két hónappal Székelyudvarhely újabb futballcsodát élhetett meg. A friss BEK-győztes Bukaresti Steaua 1986 nyarán barátságos mérkőzésen lépett pályára a C osztályos Haladás ellen.

Székelyhon

Már ki is vizsgálta az ügyészség, hogy milyen drónt lőtt le pénteken Buzău megyében a román vadászpilóta

Shahed típusú volt az a drón, amelyet pénteken a román légierő egyik F-16-os vadászgépe lőtt le a Buzău megyei Padina térségében – közölte a legfőbb ügyészség.

`
Krónika

Magyar Péter már reagált a Fidesz elnökének tusványosi beszédére

Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt kormányfő Tusnádfürdőn szombaton elmondott beszédére.

Krónika

Tanasă kiállt a székelyföldi városban provokációra készülő fekete öves magyargyűlölő mellett

Felzúdulást keltett a soviniszta, magyarellenes román körökben, hogy Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere jelezte: nem kívánja engedélyezni Mihai Tîrnoveanu megmozdulását, amelyet péntek délutánra tervez a háromszéki városban.

Főtér

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.

Ez is érdekelheti

Átalakították a bajnoki rendszert, módosított szabályok a férfi kosárligában

Elfogadták a román férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság 2026–2027-es idényének versenykiírását. Változik a rájátszás rendszere, bevezetik a play-int, valamint a címvédő Kolozsvári U-BT ismét különleges bánásmódban részesül.

Lemondott a nemzetközi kupaszereplésről a Sepsi-SIC

Szomorú hír látott napvilágot a háromszéki kosárlabdacsapat háza tájáról: a Sepsi-SIC a 2026–2027-es idényben nem vállalja a nemzetközi kupaszereplést, kizárólag a hazai pontvadászatban és a Román Kupában áll rajthoz.

Újra hosszabbított a kapitány, tengerentúli kosarasok a Marosvásárhelyi VSK-nál

A következő szezonban is a Marosvásárhelyi VSK-nál folytatja a tapasztalt csapatkapitány Sánta Szabolcs. Az együttes újabb idegenlégiósokkal erősítette meg keretét, ugyanakkor egy fontos távozót is bejelentett.

Edzőváltással fut neki az új szezonnak a KSE

Rekordszámú csapattal szerepelt az országos bajnokságokban a KSE kosárlabda-szakosztálya. A másodosztályban ezüstérmes együttes feljutott az élvonalba, miközben edzőváltásra is sor került. A következő hetek nagy kérdése: lesz-e pénz az A osztályra?

Nagy a jövés-menés a marosvásárhelyi kosárcsapatnál

Javában zajlik a keret átalakítása az élvonalbeli bajnokság új szezonjára készülő Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatánál, amely az elmúlt napokban érkezőket és távozókat jelentett be.

Saját kosárlabda-filozófiáját foglalta könyvbe Kercsó Zoltán

A gyergyószentmiklósi Kercsó Zoltán kosárlabdaedző fontos szakmai mérföldkőhöz érkezett: Disrupt Defense címmel jelentette meg angol nyelvű szakkönyvét, amely a modern kosárlabda-védekezésről alkotott filozófiáját és gyakorlati rendszerét foglalja össze.

Zsinórban hatodszor bajnok a Kolozsvári U-BT

Sorozatban hatodik alkalommal hódította el a bajnoki címet a Kolozsvári U-BT a román férfi kosárligában, miután a döntőben 3–1-es összesítéssel múlta felül a Nagyváradi VSK-t.

Bő egy évtized után visszatért Marosvásárhelyre a szerb mester

Új vezetőedzőt nevezett ki a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapata, a tapasztalt szerb szakember, Srecko Sekulovic több mint tíz év után újra a város együttesét irányítja.

Idegenbeli sikerrel megnyerte párharcát a Marosvásárhelyi VSK

Véget ért a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatának szezonja, miután az alsóházi rájátszás harmadik körében a második, idegenbeli mérkőzésen is legyőzte a Brassói Coronát, és ezzel a 13. helyen zárta az élvonalbeli bajnokságot.

Jön a szokásos döntő: Kolozsvár–Nagyvárad csata a kosárbajnoki címért

Idén is a Kolozsvári U-BT és a Nagyváradi VSK vívja a román férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság döntőjét, a párharc az egyik fél harmadik győzelméig tart.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!