Jól kezdtek a vásárhelyiek a szerda esti mérkőzésen, kiváló támadásuknak és eredményes védekezésüknek köszönhetően tízpontos előnyre tettek szert az első negyed végéig. A második játékrész már kiegyenlített játékot hozott, a nagyszebeniek próbáltak kapaszkodni, ám a szünetig a VSK így is visszaállította kényelmes előnyét, tizenkét ponttal vezetett.
A harmadik negyedben a vendégek ismét megkezdték a felzárkózást, kettőre lecsökkentették hátrányukat, az utolsó percben érkezett két hazai kétpontos nyugtatta meg kissé a vásárhelyieket.
A hazaiak lendülete viszont alábbhagyott az utolsó negyed közepére, itt egy pillanatra átvették a vezetést a vendégek.
Ez ébresztőleg hatott a VSK-ra, és habár a nagyszebeniek végig ott voltak a nyomukban, az előnyt már nem adták ki a kezükből, és végül három ponttal behúzták a kupameccset, ami egyben a továbbjutást is jelentette a Final 8-be.
A fiúkra idén még három bajnoki meccs vár, szombaton 18 órakor az FC Argeș Pitești látogat a Simon László sportcsarnokba – a meccsen plüssdobálás is lesz, hívja fel a figyelmet a klub közösségi oldala.
Aztán két kiszállás következik, jövő hétfőn a Kolozsvári U-BT, majd december 28-án a Konstancai CSM vendége lesz a VSK.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!