A marosvásárhelyi csapat vereséggel kezdte a bajnoki küzdelmeket, miután szoros párharcban kapott ki a Bukaresti Dinamo otthonában. A szombati játéknapon viszont javított, szezonbeli első hazai mérkőzésén szintén kiegyensúlyozott csatában diadalmaskodott.
A mérkőzés első negyedében nagyrészt a vendég nagyszebenieknél volt az előny, azonban a végére a VSK felzárkózott, így minimális különbséggel készültek a folytatásra a felek. Hasonlóan alakult a játék a második tíz percben is, amikor a Nagyszeben nyolc ponttal elhúzott, azonban
a vásárhelyiek egy 10–0-s sorozattal fordítottak.
Erre egy triplával válaszolt a CSU, így a nagyszünetben döntetlen volt az eredmény.
Fordulás után villámrajtot vett a házigazda, sorozatban nyolc pontot szerzett, ezután pedig állva hagyta az ellenfelet.
A VSK ugyanis remekelt támadásban és egyre nagyobb előnyt alakított ki, a harmadik negyed végén 13 ponttal vezetett.
Ez pedig döntő különbségnek bizonyult, mert bár az utolsó felvonásban a nagyszebeni gárda fokozatosan csökkentette a lemaradását, a végén a legeredményesebb játékosnak bizonyuló Goran Martinic két kosarával a vásárhelyiek bebiztosították a kétszámjegyű győzelmet.
A Marosvásárhelyi VSK szünet utáni kimagasló teljesítményével megnyerte az első meccsét a bajnokságban. Faragó Péter együttese a következő fordulóban október 4-én, pénteken 19-45-től lép pályára, amikor a Brassói Corona vendége lesz.
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!