A két székelyföldi csapat az 5–8. helyekért van versenyben a női kosárlabda-bajnokság rájátszásában. A negyeddöntőben a marosvásárhelyiek két egyértelmű vereséget szenvedtek az Aradi FCC Baschet ellen, a kézdivásárhelyiek viszont méltó ellenfelei voltak a Szatmárnémeti VSK-nak, a mindent eldöntő harmadik meccsen estek ki.
A péntek esti kézdivásárhelyi mérkőzést jobban kezdték a marosvásárhelyiek, akik 6–0-ra elhúztak, de előnyük csak rövid ideig tartott, a háromszékiek ugyanis hamar belerázódtak a játékba, sőt az első negyed végére kilenc pontos előnyt alakítottak ki. A KSE ezután sokat rontott, ezt pedig a Sirius a szünet előtt ki is használta,
az egész meccsen remeklő és kiemelkedőt alkotó Rebecca Lipovan kosaraival háromra felzárkózott.
A fordulás után a vendégek kis időre átvették a vezetést, a házigazda azonban ritmust váltott, Debreczi jó játékával helyben hagyta ellenfelét, és tíz ponttal meglépett az utolsó tíz perc előtt.
A Sirius viszont Ruth Sherrill pontjaival gyorsan megkezdte hátránya ledolgozását, majd
az utolsó két percben megfordította az állást.
A hazaiak Welch Coleman kétpontosával még visszavették az előnyt, de Ljubinec a következő támadásnál válaszolt erre, és a végéig csapata büntetődobásokkal bebiztosította a győzelmet.
A két nyert mérkőzésig tartó párharc második találkozóját jövő héten kedden 18 órától rendezik Marosvásárhelyen, és ha szükséges, a harmadik összecsapás helyszíne szintén a pályaelőnyt élvező Maros-partiak otthona lesz. A továbbjutó a CSM Alexandria–Kolozsvári U párosítás győztesével játszik az ötödik hely megszerzéséért.
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Pont került Anderson Ceará hosszú ideje húzódó átigazolási történetének végére: a brazil labdarúgó az egyiptomi National Bank of Egypt SC játékosa lett. Az átigazolás részleteiről Rédai Attila, az FK Csíkszereda sajtófőnöke számolt be a Székely Sportnak.
Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Nem különösebben érintette meg a Majka néven ismert rappert, dalszövegírót és műsorvezetőt, Majoros Pétert az, hogy erdélyi koncertje előtt sms-ben megfenyegették, a koncertet az ügyvédei tanácsára mondta le – ezt maga Majka nyilatkozta a Blikk-nek.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!