A marosvásárhelyi együttes egyértelmű vereséget szenvedett múlt pénteken a fővárosiak ellen, hazai pályán 29 pontos különbséggel maradt alul az élvonalbeli bajnokság alapszakaszának 21. fordulójában.
A csúfos kudarcot követően a VSK vezetősége megbeszélést tartott a szakmai stábbal és a játékosokkal, akik adósok maradtak a Bukaresti Steaua elleni mérkőzésen nyújtott teljesítményükkel.
Szászgáspár Barnabás, a Marosvásárhelyi VSK elnöke kedden sajtótájékoztató keretében ezért elnézést kért a szurkolóktól és mindenkitől, aki a marosvásárhelyi sport és kosárlabda mellett áll.
– fogalmazott a VSK vezetője.
Kiemelte, hogy mivel hétvégén újabb kihívás vár rájuk a Román Kupa nyolcas döntőjében, így emiatt nincs idő a részletes elemzésre és arra, hogy elhamarkodott döntéseket hozzanak. Viszont miután lejár ez a torna, a jövő héten a klub igazgatótanácsával és a szponzorokkal mélyebben is kivizsgálják a jelenlegi helyzetet.
– vetítette előre Szászgáspár.
A klubelnök megjegyezte, a vezetőség természetesen a stáb és a játékosok mellett áll, és meglátása szerint jó esélyeik vannak arra, hogy a kupában bebizonyítsák, a múlt hétvégi bajnoki meccs csak egy baleset volt.
– közölte a szakember.
A Marosvásárhelyi VSK az első negyeddöntőben lesz érdekelt a Román Kupa Final Fourjának nagyváradi tornáján, szombaton 17 órától a SCMU Craiova ellen küzd a legjobb négy közé jutásért.
Szászgáspár Barnabás rámutatott, anyagi szempontból minden napirenden van a klubnál, a feltételek adottak a felkészüléshez, így a csapatnak bizonyítania kell, hogy Marosvásárhely és a klub többet érdemel, és tovább kell küzdjenek a legfőbb célkitűzésért, ami a bajnokságban a felsőházi rájátszásba jutás.
„Be kell ismernünk, hogy a bajnokság nagyon kiegyensúlyozott. Számunkra minden egyes mérkőzés egy döntővel ér fel. Teljesen nyílt a küzdelem, sok csapat van versenyben. Még több forduló van hátra, csak a végén fog eldőlni, ki jut be a rájátszásba.
– zárta nyilatkozatát Szászgáspár Barnabás.
Közel nyolcezren énekelték teli torokból az Ismerős Arcok Nélküled című dalát a Sepsi Duna Arénában a FCSB elleni mérkőzés előtt. Diószegi László klubelnök szerint ez a válasz azoknak, akik az utóbbi időben megkérdőjelezték a csapat identitását.
Lüktető volt a ritmus a labdarúgó Szuperliga 4. fordulójának zárómeccsén. A Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK és az FCSB is odatette magát, helyzetek sokaságát dolgozták ki. A háló érintetlen maradt.
Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Az európai államok közel kétharmada készül emelni a férfiak nyugdíjkorhatárát, háromnegyedük pedig a nőkét is a 2060-as évek végéig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Pensions at a Glance 2025 című jelentésén alapuló tanulmány szerint.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!