Hirdetés

A legjobb nyolc között a KSE

Fotó: Miska Brigitta

2018. szeptember 30., 15:56

Idegenbeli sikere után hazai pályán is győzni tudott a Kézdivásárhelyi SE női kosárlabdacsapata a Román Kupa nyolcaddöntőjének visszavágóján. Hullámzó teljesítményük ellenére sem forgott veszélyben a háromszéki lányok továbbjutása, amelyet végül kettős győzelemmel harcoltak ki a Nagyváradi CSU ellen.

2018. szeptember 30., 15:56

Álmosan kezdtek a kék-fehérek, és mire feleszméltek volna, a vendégek már tízpontos vezetés birtokába jutottak. Ekkor Debreczi Iringó fújta meg az ébresztőt, majd Kaila Mobley vezetésével Ljubomir Kolarević tanítványai elkezdték a felzárkózást.

Az első tíz perc után a nagyváradi együttes még hatpontos előnyben volt (7–13), de fokozatosan javuló teljesítményüknek köszönhetően a hazaiak nyerték a második negyedet, és a mérkőzés felénél már egyenlő állást mutatott az eredményjelző tábla (28–28).

•  Fotó: Miska Brigitta Galéria

Fotó: Miska Brigitta

Szünet után egy sokkal határozottabb kézdivásárhelyi csapat tért vissza a pályára, egy 7–0-s sorozattal indítottak (35–28). Mobley és Debreczi folytatták a pontgyártást, majd Dănălache is elkapta a fonalat, és a kék-fehérek nemsokára már megnyugtató előnnyel vezettek (49–36).

A vendégek a Sepsi SIC-nél is megfordult Pfirman és Kokovay révén néhány pontot még faragtak hátrányukból, de a fordítástól még így is távol álltak (51–42).

•  Fotó: Miska Brigitta Galéria

Fotó: Miska Brigitta

Az utolsó tíz perc Mobley villanásaival kezdődött, aki egymás után három triplát szerzett (60–42), és ezzel már nemcsak a továbbjutás, hanem a mérkőzés sorsa is eldőlni látszott.
Viszont a vendégek ezt máshogy gondolták, és még egy utolsó rohamot indítottak.

A találkozó utolsó öt percében a KSE játékosai egyszer sem találtak be a gyűrűbe, míg a partiumiak tizenöt pontot hoztak össze.

Viszont még ez sem okozott problémát a háromszékieknek, akik végül három pontot megőriztek előnyükből. A végeredmény: 62–59.

A mérkőzés legjobbjának a mezőnyből messze kimagasló Kaila Mobley bizonyult, aki nem mindennapi teljesítménnyel, 32 ponttal és 13 lepattanóval járult hozzá csapata sikeréhez. Mellette Debreczi Iringó is 12 pontot és 15 lepattanót szerezve dupla-dupláig jutott.

Hirdetés

A kézdivásárhelyi lányok kettős győzelemmel, 138–118-as összesítéssel jutottak a küzdelemsorozat legjobb nyolc együttese közé, és habár a következő kör párharcait csak később sorsolják ki, az már bizonyos, hogy ott a nemzeti bajnokság élcsapatainak egyike vár majd rájuk.

A negyedöntők során bekapcsolódik a küzdelemsorozatba a Sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC is, amely címvédőként játék nélkül kvalifikálta magát.

Női kosárlabda Román Kupa, nyolcaddöntő, 2. mérkőzés, Kézdivásárhely:
Kézdivásárhelyi SE–Nagyváradi CSU 62–59 (7–13, 21–15, 23–14, 11–17)
KSE: Mobley 32 (3x3), Debreczi 12, Csurulya 5 (1x3), Bölöni 4, Holinka 1. Cserék: Dănălache 8 (1x3), Czimbalmos, Kászoni. Edző: Ljubomir Kolarević.
Nagyvárad: Croitoru 16, Pfirman 12 (1x3), Gavra 12 (1x3), Chiș 10, Câmpeanu 5. Cserék: Kokovay 4 (1x3), Ciortan, Mititelu, Manea, Kozma, Chiorean, Anei. Edző: Mihai Coldea.
Továbbjutott a KSE, kettős győzelemmel, 138–118-as összesítéssel.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Történelmi siker: feljutott a 3. Ligába a Kovásznai Kárpátok

Megtartotta az odavágón szerzett egygólos előnyét a Kovásznai Kárpátok, történelmi sikert ért el a Csíkszentsimoni KSK ellenében: 3–2-es összesítéssel feljutott a labdarúgó harmadosztályba.

Nem hosszabbítják meg a szerződését, távozik a fiatal védő Sepsiszentgyörgyről

Újabb változás történt a Sepsi OSK keretében: a háromszéki klub bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg Darius Oroian szerződését. A 22 éves jobbhátvéd a mögöttünk hagyott idényben alapembernek számított, ennek ellenére távozik a piros-fehérektől.

Székelyhon

Megvan, hogy mikor jöhet a zivatar a vörös hőségriasztás idején

Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.

`
Krónika

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Krónika

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Főtér

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Ez is érdekelheti

Bronzérmet nyert a székelyföldi kosárlabda lányválogatott Sopronban

Értékes bronzérmet szerzett a Székelyföldi Tehetségek együttese a Sopronban megrendezett nyolccsapatos, nemzetközi U13-as kosárlabdatornán. A válogatottban felső-háromszéki, csíki, gyergyói és udvarhelyi lányok léptek pályára.

3x3-as utcai kosárlabda a főszerepben: jön a Székely Pattogó

Ismét Borzontra hívják a 3x3-as utcai kosárlabda szerelmeseit, szombaton rendezik a Székely Pattogó bajnokságot. A szervezők legalább 40 csapat részvételére számítanak, miközben a családokat egész napos szórakoztató programok várják.

Edzőváltással fut neki az új szezonnak a KSE

Rekordszámú csapattal szerepelt az országos bajnokságokban a KSE kosárlabda-szakosztálya. A másodosztályban ezüstérmes együttes feljutott az élvonalba, miközben edzőváltásra is sor került. A következő hetek nagy kérdése: lesz-e pénz az A osztályra?

Nagy a jövés-menés a marosvásárhelyi kosárcsapatnál

Javában zajlik a keret átalakítása az élvonalbeli bajnokság új szezonjára készülő Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatánál, amely az elmúlt napokban érkezőket és távozókat jelentett be.

Saját kosárlabda-filozófiáját foglalta könyvbe Kercsó Zoltán

A gyergyószentmiklósi Kercsó Zoltán kosárlabdaedző fontos szakmai mérföldkőhöz érkezett: Disrupt Defense címmel jelentette meg angol nyelvű szakkönyvét, amely a modern kosárlabda-védekezésről alkotott filozófiáját és gyakorlati rendszerét foglalja össze.

Zsinórban hatodszor bajnok a Kolozsvári U-BT

Sorozatban hatodik alkalommal hódította el a bajnoki címet a Kolozsvári U-BT a román férfi kosárligában, miután a döntőben 3–1-es összesítéssel múlta felül a Nagyváradi VSK-t.

Bő egy évtized után visszatért Marosvásárhelyre a szerb mester

Új vezetőedzőt nevezett ki a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapata, a tapasztalt szerb szakember, Srecko Sekulovic több mint tíz év után újra a város együttesét irányítja.

Idegenbeli sikerrel megnyerte párharcát a Marosvásárhelyi VSK

Véget ért a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatának szezonja, miután az alsóházi rájátszás harmadik körében a második, idegenbeli mérkőzésen is legyőzte a Brassói Coronát, és ezzel a 13. helyen zárta az élvonalbeli bajnokságot.

Jön a szokásos döntő: Kolozsvár–Nagyvárad csata a kosárbajnoki címért

Idén is a Kolozsvári U-BT és a Nagyváradi VSK vívja a román férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság döntőjét, a párharc az egyik fél harmadik győzelméig tart.

Fölényes győzelemmel került előnybe a marosvásárhelyi kosárlabdacsapat

Negyven pontos különbséggel nyerte meg a Brassói Corona elleni első mérkőzést a Marosvásárhelyi VSK a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság 13. helyéért zajló párharcban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!