Hirdetés

A két ünnep között rendezik a Nagy Rezső Emléktornát

Színvonalas amatőr kosárlabdatorna helyszíne lesz Csíkszereda
Fotó: Dánél Csaba

Idén sem marad el az évtizedes hagyománnyal rendelkező kosárlabda Nagy Rezső Emléktorna Csíkszeredában.

Jelenleg még tart az eseményre való jelentkezési időszak, ezért a résztvevő csapatok pontos száma később válik véglegessé. Jelentkezni online egy Google Sheet kitöltésével lehet, amelyet az egyesület Facebook-oldalán keresztül üzenetben kérhetnek, illetve telefonon a
0747–328 635-ös számon – tudtuk meg Antal Szabolcs főszervezőtől.

Az esemény időpontja december 27–28., kezdés mindkét nap reggel 9 órakor, helyszín pedig a Márton Áron- és a Segítő Mária gimnáziumok mögötti, Kós Károly utcai sportcsarnok.

•  Fotó: Gábos Albin Galéria

Fotó: Gábos Albin

Hirdetés

„Szeretettel várunk mindenkit, a pályára és a nézőtérre, hogy együtt emlékezhessünk meg Nagy Rezső tanár úrról, és élvezhessük a torna izgalmas mérkőzéseit. Az esemény teljes lefolyása alatt lesz eredményjelzés és játékvezetői felügyelet, így biztosítjuk a verseny zökkenőmentes lebonyolítását. Szívesen fogadunk szponzorokat is, akik hozzájárulása segítene mentesíteni a csapatokat az anyagi kötelezettségektől, és tovább emelné az esemény színvonalát” – mondta el Antal Szabolcs a Székely Sportnak.

•  Fotó: Dánél Csaba Galéria

Fotó: Dánél Csaba

Nagy Rezső a csíkszeredai gimnázium jeles testnevelő tanára, a csíki sportélet egyik kiemelkedő alakja volt, aki a kosárlabda népszerűsítésében és fejlesztésében is fontos szerepet játszott.

Emléke és hagyatéka előtt tisztelegve indult útjára a Nagy Rezső Emléktorna, amelyet minden évben megrendeznek. Az esemény célja, hogy megőrizze az általa képviselt értékeket.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Váratlan fordulat a 2. Ligában: nem kaphat élvonalbeli licencet az egyik felsőházi klub

Szombaton délután lezárult a 2. Liga alapszakasza, kialakult a felső- és alsóházi rájátszás mezőnye. A mindig jól értesült Emanuel Roșu sportújságíró pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a Bihar FC nem kaphat feljutási jogot a Szuperligába.

Ilyés Róbert: kockáztatnunk kellett, de a csapat jelesre vizsgázott

Rendkívül fontos három pontot szerzett Galacon az FK Csíkszereda, amely 3–2-re győzött az Oțelul ellen a Szuperliga alsóházi rájátszásának nyitányán. Ilyés Róbertet a meccs végén kiállította a játékvezető, a tréner mégis elégedetten értékelt.

Székelyhon

Nicușor Dan román államfő is üzent az erdélyi magyaroknak március 15-én

Nicușor Dan román államfő is köszöntötte a romániai magyarokat a nemzeti ünnep alkalmából.

`
Krónika

Széchenyi-díjjal tüntették ki Dávid Gyula irodalomtörténészt

A magyar tudomány és kultúra képviselői munkájuk és alkotásaik által összefognak minket, erősítenek, építenek és gyarapítanak mindannyiunk javára – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásán szombaton az Országházban.

Krónika

Hamarosan benyújthatók a Szülőföldön magyarul program támogatási kérelmei

Ismét benyújthatják a külhoni magyar oktatási intézményekbe járó diákok szülei a Szülőföldön magyarul program támogatási kérelmét. A 2025/2026-os tanévre diákonként bruttó 100 ezer forint jár, a jelentkezéseket elektronikus úton várják.

Főtér

A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig

A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.

Ez is érdekelheti

Megküzdöttek a győzelemért a bajnoki elődöntőben a KSE kosarasai

A Kézdivásárhelyi SE női kosárlabdacsapata vasárnap hazai pályán fogadta a Nagyváradi CSU alakulatát az 1. Liga elődöntőjének első összecsapásán. A kiegyensúlyozott mérkőzés a hazaiak megdolgozott győzelmével ért véget.

Begyűjtötte a kötelező győzelmet a marosvásárhelyi kosárcsapat

Semmilyen gondot nem okozott a Marosvásárhelyi VSK-nak a sereghajtó Galaci CSM legyőzése a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság alapszakaszának 23. fordulójában.

Elmaradt a bravúr, veszített a fővárosban a marosvásárhelyi kosárcsapat

Sokáig remekül tartotta magát a Bukaresti Dinamo vendégeként a Marosvásárhelyi VSK, amely a végjátékban maradt alul az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokság alapszakaszának 22. fordulójában.

A kupateljesítmény bizakodásra ad okot, a rájátszásba jutás a tét a Marosvásárhelyi VSK-nak

Több mint egy hónap elteltével játszik újra bajnoki mérkőzést a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapata. Közben remek tornát zárt a Román Kupában, bejutott az elődöntőbe. Erre a teljesítményre alapozva folytatják a küzdelmeket a céljuk eléréséért.

Megismerte ellenfelét és elődöntős programját a Sepsi-SIC

A háromszéki kosárcsapat ellenfele a CSM Târgoviște lesz a női élvonalbeli bajnokság elődöntőjében. Zoran Mikes együttese kedvező ágra került, hiszen a másik párharcban a Bukaresti Rapid és az Aradi FCC Baschet mérkőzik meg a fináléba jutásért.

Másodszor sem kegyelmezett a temesváriaknak a Sepsi-SIC

A második mérkőzést is kiütéssel nyerte meg a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC a Temesvári Poli ellen az élvonalbeli női kosárlabda-bajnokság rájátszásának negyeddöntőjében, és az újabb győzelemmel bejutott a legjobb négy közé.

Erődemonstrációt tartott a Sepsi-SIC a negyeddöntőben

Semmit sem bízott a véletlenre a Sepsi-SIC a női kosárlabda élvonalbeli-bajnokság negyeddöntőjében: Zoran Mikes együttese valóságos erődemonstrációt tartott a Sepsi Arénában, és már az első találkozón eldöntötte a párharc lényegi kérdéseit.

Izgalmak nélkül jutott elődöntőbe a Kézdivásárhelyi SE

A Kézdivásárhelyi SE csütörtökön Jászvásáron lépett pályára a női kosárlabda 1. Liga negyeddöntőjének visszavágóján. Nem borult a papírforma, a céhes városi alakulat újabb fölényes győzelemmel jutott az elődöntőbe.

Simának tűnt, nagyon izgalmassá vált a végjáték a gyergyói kosarasok meccsén

Egy adott pillanatban 20 ponttal is vezetett a gyergyószentmiklósi kosárlabdacsapat a Craiovai U ellen, de a végén így is izgulni kellett. Végül sikerült megőrizni az előnyt, meglett a hazai győzelem az 1. Liga vasárnapi meccsén.

Átgázolt ellenfelén a Kézdivásárhelyi SE

A Kézdivásárhelyi SE alapszakaszgyőztes női kosárlabdacsapata szombaton fölényes győzelmet aratott a Jászvásári Politehnica ellen az 1. Liga rájátszásában az első kör odavágóján.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!