Hirdetés

A hosszabbításra elfogyott a KSE, a Sepsi-SIC nem kegyelmezett a Siriusnak

A hosszabbítás öt perce már túl soknak bizonyult a fáradt kék-fehéreknek. Korábbi felvétel
Fotó: Zsoli Jeffwarder

A női kosárlabda-bajnokság hétközi, 20. fordulójában szerdán a Kézdivásárhelyi SE a Bukaresti Agronomia vendégeként drámai mérkőzésen, hosszabbítás után szenvedett vereséget. A Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC kiütéssel nyert a Marosvásárhelyi Sirius KK ellen.

2023. március 08., 21:53

Cortez hármasa vezette fel a fővárosi mérkőzést, ám a kézdivásárhelyi alakulat előbb Biszak (3–2), majd Wilson kosaraival hamar átvette a vezetést, és a KSE 12 pontosra növelte előnyét az első negyed végére. A második játékrészben előbb a vendégcsapat lógott meg 15 pontra, aztán a házigazdák zárkóztak fel 7 pontra (24–31). Ekkor Kolarevic mester időt kért és innentől a KSE előnye egyre nőtt, Biszak dudaszó előtti hármasával a kék-fehérek tizenhat ponttal a zsebükben vonultak pihenőre.

Aztán a félidőben mintha kicserélték volna a csapatokat, az Agronomia 12–0-s sorozattal startolt és a kézdiek teljesen szétestek, az utolsó negyedre mindössze hárompontosra olvadt az előnyük.

A sérülések miatt a mérkőzést ismét hét játékossal végigjátszó KSE az utolsó negyedben nem tudta megrázni magát, a lányok hibát hibára halmoztak, és a 25 pontot jegyző Panait kosarával döntetlennel ért véget a rendes játékidő.

A hosszabbítás öt perce már túl soknak bizonyult a fáradt kék-fehéreknek, az Agronomia végleg a maga oldalára billentette a mérleg nyelvét, megszerezve idénybeli negyedik győzelmét. A KSE szombaton 18 órától hazai pályán javíthat a Brassói Olimpia csapatát fogadja.

Hirdetés

Székelyföldi párharcot is rendeztek ezen a játéknapon, a címvédő és éllovas Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC nem kegyelmezett a nyolcadik helyen álló Marosvásárhelyi Sirius KK-nak. A vendégek már az első negyedben komoly hátrányba kerültek, majd a folytatásban a Sepsi-SIC kimagaslóan teljesített támadásban, így rendesen megszórta őket. Az utolsó tíz percet megnyerte ugyan a Sirius, a házigazda viszont bőven átlépte a száz pontos határt.

A hétvégi fordulóban a Sepsi-SIC szabadnapos lesz, míg a Sirius szombaton 19 órától az Aradi FCC Baschet gárdáját látja vendégül.

Női kosárlabda-bajnokság, alapszakasz, 20. forduló:

Bukaresti Agronomia–Kézdivásárhelyi SE 87–80 (10–22, 21–25, 25–12, 18–15, 13–6).

A KSE pontszerzői: Mitrovic 24 (3), Wilson 14, Hawks 13 (1), Corda 13 (1), Biszak 11 (3), Bara-Németh 5 (1). Játszott még Domokos.

Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC–Marosvásárhelyi Sirius KK 115–62 (22–7, 37–14, 36–15, 20–26).
Sepsi-SIC: Hristova 25 (5), Cave 22, Mititelu 18 (3), Jones 15 (3), Gereben 9 (3), Jespersen 9 (1), Mikes 5 (1), Cătinean 4, Gödri-Părău 4, Orbán 2, Pop 2. Játszott még: Toma.
Sirius KK: Cooper 24 (3), Lipoban 12 (2), Podunavac 11 (1), Feiseș 5 (1), Sólyom 4, Hammett 2, Horobec 2, Ignacsenko 2. Játszott még: Ciciovan, Oancea.

Női kosárlabda-bajnokság, 2022–2023, 20. forduló

Női kosárlabda-bajnokság, 2022–2023

Sorrend
Csapat
Meccsek számaMSZ
Győzelem
Vereség
Pontkülönbség
Pontszám
1
Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC Sepsi-SIC
19
19
0
1888-986
38
2
Aradi FCC Baschet Arad
18
15
3
1417-1131
33
3
Konstancai CSM Konstanca
18
14
4
1369-1071
32
4
Bukaresti Rapid (nők) Rapid
18
12
6
1285-1169
30
5
Brassói Olimpia Brassó
18
11
7
1245-1315
29
6
Kézdivásárhelyi SE KSE
18
8
10
1211-1237
26
7
Kolozsvári U Kolozsvári U
18
7
11
991-1274
25
8
Marosvásárhelyi Sirius Sirius
19
5
14
1154-1371
24
9
Bukaresti Agronomia Agronomia
17
3
14
965-1233
20
10
CS Municipal Târgoviște Târgoviște
17
2
15
945-1355
19
11
CS Municipal Alexandria Alexandria
16
2
14
856-1184
18
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Kilenc emberrel is pontot rabolt Galacról az FK Csíkszereda (videóval)

Emlékezetes mérkőzésen szerzett pontot az FK Csíkszereda a Galaci Oțelul otthonában. A székelyföldiek a hajrában két játékosukat is elveszítették, azonban kilenc emberrel is megőrizték a döntetlent, így megszerezték második pontjukat a Szuperligában.

Ovidiu Burcă a román válogatottba ajánlotta az OSK gólszerzőjét

Doru Andrei akár a román felnőttválogatottban is hasznos lehet – vélekedett Ovidiu Burcă, a Sepsi OSK vezetőedzője, miután csapata a középpályás találatával 1–1-es döntetlent játszott a Petrolul Ploiești otthonában.

Székelyhon

Amíg mi még javában aludtunk, addig medvék jártak Csíksomlyón, Csíkszentdomokoson és Székelylengyelfalván

Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.

`
Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Krónika

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Főtér

Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van

Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.

Ez is érdekelheti

Megőrizték előnyüket a végjátékban a Marosvásárhelyi VSK kosarasai

Értékes győzelmet aratott a CS Vâlcea 1924 vendégeként a Marosvásárhelyi VSK az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokság alapszakaszának 3. fordulójában.

Újra nyert a fővárosban a Sepsi-SIC kosárcsapata

A harmadik mérkőzésén is megszerezte a győzelmet a Sepsi‑SIC, szombaton délután 80–72-re nyert a Bukaresti Sportul Studențesc otthonában az élvonalbeli női kosárlabda‑bajnokság 3. fordulójában.

Megismerte ellenfelét a Román Kupa következő körében a Marosvásárhelyi VSK

Kisorsolták a férfi kosárlabda Román Kupa második fordulójának párosításait, az első körből továbbjutott Marosvásárhelyi VSK a CSO Voluntari együttesével találkozik.

Halasztást kért a bajnokságban a gyergyói kosárcsapat

Elrajtolt a férfi kosárlabda Liga I 2026–2027-es idénye, a Gyergyói ISK VSK Antares azonban az első fordulós meccsének halasztását kérte. Kercsó Zoltán edző az U14-es fiúválogatott szakvezetője lett és ott voltak feladatai az elmúlt hétvégén.

Elveszítette első hazai bajnokiját a marosvásárhelyi kosárcsapat

Vereséggel zárta első hazai bajnokiját a Marosvásárhelyi VSK, szombaton este szoros csatában 91–85-re kikapott a CSO Voluntari-tól az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokság 2. fordulójában.

Nem siet az élvonalba a KSE, fiatal kerettel célozza meg a dobogót

Vasárnap rajtol a női kosárlabda 1. Liga országos bajnoksága, melyben a Kézdivásárhelyi SE csapata is érdekelt. Lénárt Adolf ügyvezető menedzsertől a feljutás kiharcolása dacára a másodvonalban való indulás okáról és a célokról érdeklődtünk.

Tizenkilenc pontos hátrányból fordított, győzelemmel rajtolt a Marosvásárhelyi VSK

Nehéz első félidő után teljesen más arcát mutatta a Marosvásárhelyi VSK, amely 19 pontos hátrányból fordítva 78–72-re nyert a Temesvári SCM Poli otthonában, így győzelemmel kezdte a férfi kosárlabda Nemzeti Ligát.

Elképesztő kiütés az élvonalban: öt hazai játékos is több pontot dobott, mint az ellenfél összesen

Egészen szokatlan eredményt hozott a női kosárlabda Nemzeti Liga nyitófordulója: a CSM Târgoviște 127–13-ra győzte le a rendkívül fiatal kerettel felálló Temesvári Politehnicát.

Szoros küzdelemben gyűrte le az újoncot a Sepsi-SIC

Győzelemmel kezdte az élvonalbeli női kosárlabda-bajnokság új idényét a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC, amely idegenben 67–63-ra múlta felül az újonc Bukaresti Oxigen SK együttesét.

Új arcok, régi célok – átalakult kerettel várja a szezonrajtot a Sepsi-SIC

A jelentősen átalakuló háromszéki együttes szombaton az újonc CS Oxigen otthonában kezdi meg szereplését a női kosárlabda Nemzeti Liga 2026–2027-es idényében.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!