A hét elején edzőváltáson átesett marosvásárhelyi együttes egyik alapembere, a sérüléssel bajlódó csapatkapitány Sánta Szabolcs nélkül lépett pályára, ennek ellenére méltó ellenfélnek bizonyult.
Az első negyedet meg is nyerte a kispadról Vlad Pora és Engi-Rosenfeld Dávid által vezetett vendég alakulat, a folytatásban viszont a nagyváradi gárda lassan magához vette az irányítást, és a szünetben hat pont volt az előnye.
Térfélcsere után is jól tartották magukat a vásárhelyiek, folyamatosan ott voltak a hazaiak sarkában, és a harmadik játékrészt is behúzták. A hajrát azonban már nem bírták, a házigazda hamar meglépett, és végül nyolc pontos különbséggel nyert.
Az újabb vereséggel a Marosvásárhelyi VSK esélyei tovább csökkentek, és már szinte biztosra vehető, hogy lemarad a felsőházi rájátszásról.
Nem léphet pályára a saját stadionjában az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperliga következő idényében. A Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) tájékoztatta a klubot, hogy a korlátozott befogadóképessége miatt az arénát nem fogják hitelesíteni.
Megtartotta az odavágón szerzett egygólos előnyét a Kovásznai Kárpátok, történelmi sikert ért el a Csíkszentsimoni KSK ellenében: 3–2-es összesítéssel feljutott a labdarúgó harmadosztályba.
Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
2026 júliusától ismét emelkedik a nők öregségi nyugdíjkorhatára: 62 éves és 7 hónapos koruktól kérhetik a nyugdíjazásukat. Ez egy hónappal magasabb korhatárt jelent az év első felében nyugdíjba vonuló nőkhöz képest.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!