Hirdetés

A fővárosi zakó után stílusosan nyert a Gyergyói ISK-VSK Antares

Idegenben kikaptak, otthon győztek a gyergyói kosarasok. Korébbi felvétel
Fotó: Bende Zoltán

2025. május 05., 19:49

Két mérkőzést játszott pár napon belül a Gyergyószentmiklósi ISK-VSK Antares, amiből az elsőt elveszítették, a másodikat azonban megnyerték a férfi kosárlabda 1. Liga osztályozó körében.

2025. május 05., 19:49

A listavezető Bukaresti ABC Leii elleni mérkőzésen május elsején vékony kerettel lépett pályára az ISK-VSK Antares, nem sok jót mutattak az előjelek. A fővárosiak nagyon hamar 8 pontos előnyre tettek szerit, ekkor jött a gyergyóiak első sikeres kísérlete. Innen még sikerült felzárkózni mínusz 2-re, de a nyitó játékrészt ötpontos hátrányban kezdték a gyergyóiak. A második negyedet viszont nagyon megnyomta a házigazda, 32–11-volt ennek a periódusnak a részeredménye,

ami megpecsételte a mérkőzés sorsát, hiába volt jóval szorosabb a második félidő, a bukarestiek fölényesen nyertek.

Hirdetés

Lokodiék három nappal később már hazai pályán kellett bizonyítsanak a CS Județean Prahova Ploiești ellen és ezt meg is tették. Az első negyedben hullámzó, oda-vissza játékot láthatott a szárhegyi csarnok közönsége, egy adott pillanatban 19–12-re is vezettek Kercsó Zoltán edző tanítványai, de feljöttek a vendégek és mindössze két pont előnye maradt a gyergyóiaknak a második negyed előtt. Ez pedig gyorsan eltűnt és átvették a vezetést a Ploiești, de csak rövid ideig, mert sikerült újra fordítani és a félidőre 38–33 állt az eredményjelzőn.

Innen már nem engedték magához térni a vendégcsapatot, harmadik negyedben végig kézben tartotta a meccset a gyergyószentmiklósi együttes és 9 pontos előnyt építettek fel a záró periódus előtt.

Ebben még inkább kijött a lépés a gyergyóiaknak, további kilencet tettek az addigi különbséghez, hogy így végül megérdemelten szerezzék meg a győzelmet 82–64-re.

•  Fotó: Bende Zoltán Galéria

Fotó: Bende Zoltán

„Ezen a héten két mérkőzést is játszottunk. Elsőt Bukarestben a listavezető ellen, mindössze 9 emberrel. Sérültjeink és betegeink is voltak. Őszintén szólva ezért picit aggódtam, hogy nehéz mérkőzés és hat óra hazaút után, mennyire tudjuk felrázni a fiúkat.

Nem titok, hogy a húsvét után próbáltunk taktikailag, mind védelemben, mind támadásban erre a mérkőzésre készülni. Egy újfajta védekezést próbáltunk ki, és sokkal agresszívebbek voltunk. Ebből született 17 szerzett labdánk is.

Számos gyönyörű passzjátékot láthatott a közönség. Az első két negyedben bár hibáztunk könnyű helyzeteknél, de mégis megmutattuk, hogy tudunk mi kosárlabdázni” – fogalmazott Kercsó Zoltán, a Gyergyói ISK-VSK edzője a Székely Sportnak.

Kiemelte, hogy mindenki alárendelte az egyéni teljesítményét a csapat érdekeinek. Nem voltak önzőek, nagyon kontrollálták az érzelmeiket és nem játszottak idegesen.

„Fókuszáltak voltunk végig, ezért nem voltak nagyobb hullámvölgyek a játékunkban. Sokkal több passzt adtunk, ezért újabb rekordunk született, vagyis 22 assziszt, aminek szintén örülünk. Öten 10 pont felett zártak, volt egy 20 pontos játékosunk is, de mindenki hozzájárult a sikerhez” – összegzett Kercsó Zoltán.

Férfi kosárlabda 1. Liga, osztályozó kör:

Bukaresti ABC Leii–Gyergyószentmiklósi ISK-VSK Antares 99–64 (20–15, 32–11, 22–21, 25–17).
A gyergyói pontszerzők: László Tamás 15, Antal Mátyás 12, Lokodi Mátyás és Nicolae Cebotari Lungu 9-9, Vladimir Arnaut 7, Lénárt Arthur 4, Kocsi Csongor és Raoul Olariu 3-3, Cine Krisztián 2,

Gyergyószentmiklósi ISK-VSK Antares–CS Județean Prahova Ploiești 82–64 (21–19, 17–14, 18–14, 26–17).
A gyergyói pontszerzők: Lokodi Mátyás 20, Vladimir Arnaut és Raoul Olariu 12-12, Csillag Előd, Mátyás Antal és László Tamás 11-11, Nicolae Cebotari Lungu 3, Kocsis Csongor 2.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Egy vérből valók vagyunk: Diószegi László frappáns üzenete a fanyalgóknak a gól nélküli döntetlen után (videóval)

Közel nyolcezren énekelték teli torokból az Ismerős Arcok Nélküled című dalát a Sepsi Duna Arénában a FCSB elleni mérkőzés előtt. Diószegi László klubelnök szerint ez a válasz azoknak, akik az utóbbi időben megkérdőjelezték a csapat identitását.

Szondy Zoltán: az FK Csíkszereda pár meccs után nem cseréli le az edzőjét

Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.

Székelyhon

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót

Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.

`
Krónika

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Krónika

A nyugdíjkorhatár nő, de a várható élettartam nem követi, legalábbis Romániában

Az európai államok közel kétharmada készül emelni a férfiak nyugdíjkorhatárát, háromnegyedük pedig a nőkét is a 2060-as évek végéig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Pensions at a Glance 2025 című jelentésén alapuló tanulmány szerint.

Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Ez is érdekelheti

A kánikula sem riasztotta vissza a kosárcsapatokat Csíkszeredában

Harmincnégy csapat és több mint 110 játékos részvételével rendezték meg Csíkszeredában a 9. CsíkBall 3x3-as kosárlabdatornát. Az eseményen öt kategóriában hirdettek győztest.

Beteltek a helyek, kiegészült a Marosvásárhelyi VSK kerete

Kialakult a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatának kerete a következő idényre. Újabb amerikai játékossal erősítettek, a klub elérte a szabályzatban engedélyezett hat légiós létszámot.

Sorsoltak a kosárbajnokságban, megismerte programját a Marosvásárhelyi VSK

A Román Kosárlabda-szövetség elkészítette a férfi élvonalbeli bajnokság 2026–2027-es szezonjának menetrendjét. A Marosvásárhelyi VSK idegenbeli mérkőzéssel indítja a pontvadászatot.

Átalakították a bajnoki rendszert, módosított szabályok a férfi kosárligában

Elfogadták a román férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság 2026–2027-es idényének versenykiírását. Változik a rájátszás rendszere, bevezetik a play-int, valamint a címvédő Kolozsvári U-BT ismét különleges bánásmódban részesül.

Lemondott a nemzetközi kupaszereplésről a Sepsi-SIC

Szomorú hír látott napvilágot a háromszéki kosárlabdacsapat háza tájáról: a Sepsi-SIC a 2026–2027-es idényben nem vállalja a nemzetközi kupaszereplést, kizárólag a hazai pontvadászatban és a Román Kupában áll rajthoz.

Újra hosszabbított a kapitány, tengerentúli kosarasok a Marosvásárhelyi VSK-nál

A következő szezonban is a Marosvásárhelyi VSK-nál folytatja a tapasztalt csapatkapitány Sánta Szabolcs. Az együttes újabb idegenlégiósokkal erősítette meg keretét, ugyanakkor egy fontos távozót is bejelentett.

Edzőváltással fut neki az új szezonnak a KSE

Rekordszámú csapattal szerepelt az országos bajnokságokban a KSE kosárlabda-szakosztálya. A másodosztályban ezüstérmes együttes feljutott az élvonalba, miközben edzőváltásra is sor került. A következő hetek nagy kérdése: lesz-e pénz az A osztályra?

Nagy a jövés-menés a marosvásárhelyi kosárcsapatnál

Javában zajlik a keret átalakítása az élvonalbeli bajnokság új szezonjára készülő Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatánál, amely az elmúlt napokban érkezőket és távozókat jelentett be.

Saját kosárlabda-filozófiáját foglalta könyvbe Kercsó Zoltán

A gyergyószentmiklósi Kercsó Zoltán kosárlabdaedző fontos szakmai mérföldkőhöz érkezett: Disrupt Defense címmel jelentette meg angol nyelvű szakkönyvét, amely a modern kosárlabda-védekezésről alkotott filozófiáját és gyakorlati rendszerét foglalja össze.

Zsinórban hatodszor bajnok a Kolozsvári U-BT

Sorozatban hatodik alkalommal hódította el a bajnoki címet a Kolozsvári U-BT a román férfi kosárligában, miután a döntőben 3–1-es összesítéssel múlta felül a Nagyváradi VSK-t.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!