A spanyol Claudio Garcia Morales által edzett lányok sikerrel vették az első, szeptember 9-én rendezett edzőmérkőzést, 78–69 arányban legyőzve hazai pályán a Brassói Olimpia együttesét. Szombaton a tapasztalt saját nevelésű játékosok, illetve az idegenlégiósok mellett játéklehetőséget kapott az idei szezonban a keretet erősítő több ifjú tehetség is. Közülük a folytatásban többen edzhetnek majd a felnőtt csapattal. Két további edzőmérkőzés szerepel a programban: szerdán 75–61-re alulmaradtak Brassóban, az Olimpia pályáján, amely így visszavágott a korábbi vereségért, hétvégén pedig a megyeszékhelyen, a bajnoki címvédő Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC ellen méretnek meg a lányok.
Az otthoni felkészülést követően a KSE első hivatalos mérkőzését hazai pályán, a Kicsid Gábor Sportcsarnokban játssza szeptember 23-án, szombaton, amikor a Román Kupa selejtezőkörének odavágóján a Marosvásárhelyi VSK-t fogadja. A visszavágót október 7-én rendezik a Maros-parti együttes otthonában.
A szeptember 30-án startoló, kilenc csapat részvételével rendezett Nemzeti Liga első fordulójában a céhes városiak a Bukaresti Rapid vendégeként lépnek pályára, a második játéknapon, október 14-én hazai pályán a válogatottat is irányító Dan Calancea által edzett Brassói Olimpia csapatát fogadják.
A folytatásban Kolozsváron, az U ellen játszanak a lányok, a 4. fordulóban szabadnapos lesz a csapat, majd a CSM Târgoviștét látja vendégül. A 6. játéknapon Marosvásárhelyen játszanak a kék-fehérek, december 2-án a bajnok Sepsi-SIC-kel csatáznak, majd Konstancára utaznak. Az alapszakasz odavágóját hazai pályán, az Aradi FCC UAV ellen zárja a KSE.
Lénárt Adolf ügyvezető menedzser a Székely Sport megkeresésére elmondta, bár egyelőre nem ismerik a többi, kivétel nélkül komoly keretváltozáson átesett csapatot és a KSE is a felkészülés kezdeti szakaszában van, céljuk a Román Kupában a selejtezőkörből a nyolcaddöntőbe jutás, a bajnokságban pedig a felsőház elérése.
– hangsúlyozta a vezető.
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Három győzelemmel, makulátlan mérleggel zárta a gyergyószentmiklósi Három Nemzet Női Jégkorongtornát a Fox Hockey. A házigazda csapat vasárnap 6–1-re győzte le Bulgáriát, míg a Csíkszeredai Sportklub 1–0-ra kikapott a török BuzAdam SK-tól.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!