Bara-Németh kosár plusz büntetője megnyitotta a csapot, a KSE a 6. percben 19–0-ra vezetett a keddi mérkőzésen. A vendégek első pontjukat a 7. percben szerezték büntetőből, és bár a negyed egyetlen hárompontosát a târgoviştei Ivan jegyezte, az első tíz perc a kézdivásárhelyi alakulat tizennyolc pontos előnyével (23–5) ért véget.
A második negyed első kosarára több mint 2 percet kellett várni, de Kozman gyönyörű hármasa mindenért kárpótolt. A hazaiak 5–0-ás sorozatát követően némiképp kiegyensúlyozódott a mérkőzés, ám a hazaiak előnye nem csökkent, és 41–20-as állásnál vonultak pihenőre a csapatok.
A harmadik negyed első perceiben Mitrovic és Corda 2-2 hárompontost jegyzett, ezzel végképp összeroppantva az amúgy is gyengélkedő vendégcsapatot, amely hasztalan próbálta mérsékelni a céhes városiak növekvő előnyét.
A KSE nem bízott semmit a véletlenre, a negyed Mitrovic újabb hármasával és a kézdiek 29 pontos előnyével ért véget. Az utolsó játékrész zömében saját nevelésű, fiatal játékosaival parádézó KSE megérdemelten húzta be idénybeli hetedik győzelmét, legközelebb szombaton, január 28-án Kolozsváron az U ellen lépnek pályára.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!