A magyarok csütörtökön 31-28-as vereséget szenvedtek Hollandiától, vasárnap 31-30-ra legyőzték Portugáliát, ezúttal pedig legalább kétgólos sikerre lett volna szükségük a biztos továbbjutáshoz, de matematikai esélyük egygólos győzelem, illetve döntetlen esetén is lett volna.
A tét nagyságát átérezve mindkét csapat jól kezdte a meccset, ezúttal a magyarok sem rontották el az elejét és a hetedik percben vezetést szereztek (4-3).
Védekezésben mindent megtettek a hazaiak, ám a türelmesen támadó ellenfél végül szinte mindig helyzetbe tudott kerülni, amit ki is használt.
A magyar támadások során ezúttal sem kaptak labdát a szélsők, ami megnehezítette a belső posztokon szereplők dolgát, az izlandi védők feladatát viszont némileg megkönnyítette.
Az északi szigetország csapata visszavette a vezetést, de Bánhidi góljaival tartották magukat az előző Európa-bajnokságon kilencedik, a tavalyi világbajnokságon ötödik, az Eurokupában pedig aranyérmes magyarok. Az első negyedórát követően érkeztek a cserejátékosok, Székely Márton ismét egy bravúros védéssel mutatkozott be.
A magyar válogatott az átlövésekben és a beálló megjátszásában, az ellenfél gyorslábú játékosaiban bízva leginkább betörésekre építette támadásait.
A szünetben döntetlen volt az állás (17-17), majd a 35. percben Lékai Máté 6-5 után visszaszerezte a vezetést csapatának. A folytatásban az izlandiak emberelőnyben ismét fordítottak, majd egy 3-0-s sorozat végén újra a házigazdáknál vezettek (26-25). Egyre jobban védekeztek a magyarok, Mikler Roland egy hétméteres erejéig visszaállt és védeni tudott, ám mindezt támadásban nem sikerült kihasználni.
Az utolsó tíz percen belül Izland megint fordított, és már látszott, hogy a kétgólos magyar siker nem fog összejönni.
Az 54. percben harmadik kiállítása miatt Sipos Adrián piros lapot kapott, két perccel a vége előtt Máthé Dominik büntetőt rontott, Bóka Bendegúz gólját nem adták meg, mert a vonalra lépett, Lékai Máté kísérletét pedig a kapus hárította. Eközben Mikler két lövést kivédett, de ez nem volt elég a vereség elkerüléséhez.
Új szabályozást vezetett be a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) a csíkszeredai székely pólós incidenst követően: a jövőben a politikai vagy ideológiai üzenetek ugyanazokkal a szankciókkal sújthatók, mint a rasszista és diszkriminatív megnyilvánulások.
Megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Liga 2025–2026-os szezonjában a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A vezető gólt követően sokáig szenvedett Ovidiu Burcă csapata a Sellenberki SK ellen, de a hajrában eldöntötte a párharcot.
Hatvanöt éves férfi holttestét találták meg Csobotfalva közelében augusztus 21-én délután. A Hargita megyei rendőrség tájékoztatása szerint bika támadhatta meg az áldozatot, aki ennek következtében életét vesztette.
Jelenleg a helyi adók 60-70 százalékos emeléséről van szó, de ez még nem a végleges változat – jelentette ki Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.
A fizetési időszak kezdetén a teljes összeg 30 százaléka vehető fel egy összegben a II. pillérben összegyűlt magánnyugdíjnak – döntötte el a román kormány csütörtöki ülésén.
… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!