Szombaton délután a városi sportcsarnokban lépett pályára a VSK Székelyudvarhely a férfi kézilabda A osztály tizedik játéknapján. Az A csoport listavezetője a Nagyszentmiklósi SK-t látta vendégül.
Érződött, hogy teljesen más játékerőt képvisel a két együttes – a tabellán elfoglalt helyük is ezt mutatta. Játszi könnyedséggel lőtte a gólokat a Sipos Lóránt által felkészített együttes, a 13. percben 10–3-ra vezettek.
Innen kezdve a különbség nem nőtt, de ehhez kellett az is, hogy kiengedett a VSK, jöttek a technikai hibák. Azért idegeskednie a mintegy 400 nézőnek nem kellett a pihenőig több mint húsz találattal terhelték meg a vendégek kapuját (21–15).
Bár nem volt olajozott a mutatott játék, a második félidő közepén hozták össze a két számjegyű különbséget, a 44. percben 31–21-et mutatott az eredményjelző.
Az utolsó tíz percben a hazaiak trénere az ifjúsági korosztályos kézilabdázóknak adott játéklehetőséget. A fiatalok nem vallottak szégyent, szép akciókat hoztak össze.
Könnyedén húzta be kilencedik sikerét a másodosztályban a VSK Székelyudvarhely, maradt az élen, egyben matematikailag ott van a rájátszás felsőházában.
Férfi kézilabda A osztály, A csoport, 10. forduló:
VSK Székelyudvarhely–Nagyszentmiklósi SK 42–34 (21–15).
A hazaiak gólszerzői: Csibi Hunor, Menyhárt Barna és Mohamed Fedila 7-7, Putnoky Szabolcs 5, Feliciano Couveiro 3, Máthé Zalán, Paul Oargă, Komporály Attila, Katona Tamás, Lőrincz Botond és Szabó Lóránd 2-2, Demeter Mátyás 1.
| 2023. 11. 18. 13:00 | Universitatea Craiova Universitatea Craiova | CSU Constantin Brâncuși Tg. Jiu Tg. Jiu | 34-32 |
| 2023. 11. 18. 17:00 | Fogarasi VSK Fogarasi VSK | Resicabányai CSM Resicabányai CSM | 24-27 |
| 2023. 11. 18. 18:00 | Nagyváradi VSK Nagyváradi VSK | Temesvári Poli Temesvári Poli | 39-31 |
| 2023. 11. 18. 18:00 | Székelyudvarhelyi VSK Székelyudvarhelyi VSK | Nagyszentmiklósi Unirea Nagyszentmiklós | 42-34 |
Sorrend# | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | DöntetlenD | VereségV | GólkülönbségGk | PontP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Székelyudvarhelyi VSK Székelyudvarhelyi VSK | 10 | 9 | 0 | 1 | 401-271 | 27 |
2 | Resicabányai CSM Resicabányai CSM | 10 | 8 | 0 | 2 | 337-268 | 24 |
3 | Fogarasi VSK Fogarasi VSK | 10 | 7 | 1 | 2 | 330-306 | 22 |
4 | Nagyváradi VSK Nagyváradi VSK | 10 | 7 | 0 | 3 | 345-296 | 21 |
5 | Universitatea Craiova Universitatea Craiova | 10 | 4 | 1 | 5 | 304-335 | 13 |
6 | Nagyszentmiklósi Unirea Nagyszentmiklós | 10 | 3 | 0 | 7 | 322-376 | 9 |
7 | CSU Constantin Brâncuși Tg. Jiu Tg. Jiu | 10 | 1 | 0 | 9 | 290-379 | 3 |
8 | Temesvári Poli Temesvári Poli | 10 | 0 | 0 | 10 | 272-370 | 0 |
Emlékezetes mérkőzésen szerzett pontot az FK Csíkszereda a Galaci Oțelul otthonában. A székelyföldiek a hajrában két játékosukat is elveszítették, azonban kilenc emberrel is megőrizték a döntetlent, így megszerezték második pontjukat a Szuperligában.
Doru Andrei akár a román felnőttválogatottban is hasznos lehet – vélekedett Ovidiu Burcă, a Sepsi OSK vezetőedzője, miután csapata a középpályás találatával 1–1-es döntetlent játszott a Petrolul Ploiești otthonában.
Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!