Szombaton délután a naptári év utolsó hazai mérkőzését játszotta a VSK Székelyudvarhely a férfi kézilabda Bölények Ligája 14. fordulójában. Az a Bákói CSM látogatott a városi sportcsarnokba, amelyik az odavágók során nyolccal nyert a székelyföldiek ellen.
Jól indította a párharcot a házigazda, kemény védekezéssel, zsinórban három góllal. Főképp az irányító Vuk Milosevics és Csibi Hunor volt elemében, ők szerezték együttesünk első hat találatát.
Majdnem minden VSK-támadás góllal zárult az első negyedórában, a vendégek főképp idegenlégiósaik találatával tartották a lépést. A bákóiak edzője a 19. percben kérte ki idejét, ekkor 12–8 állt az eredményjelzőn.
Nem igazán tudta felrázni tanítványait, Milosevics vezérletével az udvarhelyiek vezettek öttel is (16–11), amiből kettő maradt a pihenőig (18–16).
A második játékrészben rákapcsolt a bákói gárda, a 39. percben emberhátrányban hozták össze az egyenlítést (22–22). Sipos Lóránt időkérése sem sült el jól, sokkal több volt a technikai hiba együttesénél.
A sokkal tapasztaltabb sportolókból alkotott vendégek átvették az irányítást, és bár tartotta magát az újonc, egy emberhátránynál az 51. minutumban úgy kérte ki utolsó technikai szünetét a VSK, hogy már négygólos volt a hátránya (26–30).
A kapus nélküli, hét a hat elleni támadással próbálkozott a végjátékban a hazai gárda: minden egyes gólra volt válasza az ellenlábasnak.
Egy nagyon jó első játékrészt produkált a VSK Székelyudvarhely, amikor végig vezetett, sakkban tartotta a sokkal erősebb, tapasztaltabb Bákói VSK-t. A második felvonásban már nem tudta azt a szintet tartani, minden egyes hibáját megbüntette, elvitte a pontokat a vendégcsapat.
Kár, mert ebben a meccsben több volt...
| 2022. 12. 02. 17:00 | Bukaresti Steaua Bukaresti Steaua | CSM Vaslui CSM Vaslui | 30-28 |
| 2022. 12. 02. 17:00 | Nagyváradi VSK Nagyváradi VSK | Bukaresti CSM Bukaresti CSM | 24-32 |
| 2022. 12. 03. 17:00 | Temesvári Poli Temesvári Poli | Tordai Potaissa Tordai Potaissa | 28-30 |
| 2022. 12. 03. 18:00 | Székelyudvarhelyi VSK Székelyudvarhelyi VSK | Bákói CSM Bákói CSM | 32-34 |
| 2022. 12. 03. 19:15 | CSU Suceava CSU Suceava | Nagybányai Minaur Nagybányai Minaur | 30-28 |
| 2022. 12. 04. 12:00 | Bukaresti Dinamo Bukaresti Dinamo | HC Buzău HC Buzău | 36-30 |
| 2022. 12. 04. 19:15 | CSM Focșani CSM Focșani | Konstancai CSM Konstancai CSM | 25-25 |
Sorrend# | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | DöntetlenD | VereségV | GólkülönbségGk | PontP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Bukaresti Dinamo Bukaresti Dinamo | 13 | 13 | 0 | 0 | 487-372 | 39 |
2 | Konstancai CSM Konstancai CSM | 13 | 10 | 1 | 2 | 390-339 | 31 |
3 | Nagybányai Minaur Nagybányai Minaur | 13 | 10 | 0 | 3 | 380-342 | 30 |
4 | Bukaresti CSM Bukaresti CSM | 14 | 10 | 0 | 4 | 417-383 | 30 |
5 | Bukaresti Steaua Bukaresti Steaua | 14 | 9 | 1 | 4 | 417-394 | 28 |
6 | CSM Focșani CSM Focșani | 13 | 7 | 2 | 4 | 363-364 | 23 |
7 | Tordai Potaissa Tordai Potaissa | 14 | 7 | 1 | 6 | 402-405 | 22 |
8 | Bákói CSM Bákói CSM | 14 | 6 | 2 | 6 | 405-423 | 20 |
9 | HC Buzău HC Buzău | 13 | 5 | 1 | 7 | 367-374 | 16 |
10 | CSU Suceava CSU Suceava | 13 | 4 | 2 | 7 | 394-393 | 14 |
11 | CSM Vaslui CSM Vaslui | 14 | 4 | 1 | 9 | 389-423 | 13 |
12 | Temesvári Poli Temesvári Poli | 14 | 3 | 1 | 10 | 392-430 | 10 |
13 | Székelyudvarhelyi VSK Székelyudvarhelyi VSK | 14 | 1 | 0 | 13 | 381-467 | 3 |
14 | Nagyváradi VSK Nagyváradi VSK | 14 | 0 | 0 | 14 | 383-458 | 0 |
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!