Előzetesen is sejthető volt, hogy komoly erőpróba vár a VSK-ra, hiszen a besztercei fiókcsapat szintén remek formában szerepel az idényben: tizenkét forduló alatt kilenc győzelmet arattak, három vereség mellett. A marosvásárhelyiek ezzel szemben addig hibátlan mérleggel, tizenkét sikerrel vezették a tabellát.
A találkozó eleje igazolta a várakozásokat: kiegyenlített játék folyt a pályán, tíz perc után 5–5, negyedóra elteltével pedig 8–8 állt az eredményjelzőn. A csapatok fej fej mellett haladtak, a 21. percben alakult ki először kétgólos különbség (12–10).
A Gloria II. azonban nem roppant meg, sőt, a szünet előtt fordítani tudott, így a Marosvásárhelyi VSK minimális hátrányból várta a folytatást (15–16).
A második játékrész elején a hazaiak ritmust vesztettek, amit könyörtelenül kihasznált a vendégcsapat: a 33. percben már négygólos előnyben voltak a beszterceiek.
Bár a VSK egy találatra még vissza tudott kapaszkodni, az egyenlítés egyszer sem jött össze. A hajrára elfáradt a marosvásárhelyi együttes, így végül a Besztercei Gloria II. 32–27-re diadalmaskodott, és elsőként tudta legyőzni a VSK-t a bajnokság idei kiírásában.
Az alapszakaszból már csak egy forduló maradt hátra. A biztos csoportelső Marosvásárhelyi VSK február 26-án a Temesvári U otthonában zárja a bajnoki küzdelmeket.
A Galaci Oțelul menesztette Stjepan Tomast, miután a csapat hétfőn 3–2-re kikapott a Vajdahunyadi Corvinultól. A horvát szakember sorsát megpecsételte a sorozatban elszenvedett három bajnoki vereség.
Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!