A marosvásárhelyi csapat szerdán délután a kövesdombi Liviu Rebreanu Gimnázium sporttermében fogadta a Krassó-Szörény megyei gárdát.
Ezt megelőzően azonban az Olimpic egy vesztes mérkőzésen volt túl: az előző fordulóban nagy hátrányban játszva, 36–24 (17–10) arányban kikapott a második helyezett, és a feljutásra nagy esélyes Temesvári SCM vendégeként.
Az ötödik helyen álló Resicabánya ellen viszont merőben más mérkőzés következett a tehetséges vásárhelyi játékosok számára, akik újabb győzelmet tűztek ki célul maguk elé.
Ezt szoros küzdelemben sikerült is elérniük, köszönhetően a második félidei jobb játékuknak, ugyanis szünetben még egygólos (9–10) hátrányban voltak.
A folytatásban azonban az egyaránt hét találatig jutó Monica Bărăbaș és Flavia Munteanu vezényletével az Olimpic megfordította az állást, és végül két góllal, 22–20-ra megérdemelten nyert.
Ezzel pedig visszavágott ellenfelének a bajnokság első felében elszenvedett vereségért.
A nagyszerű győzelem ellenére Mihaela és Claudiu Evi edzők csapata 28 ponttal maradt a ranglista nyolcadik helyén. A bajnoki szezonból még csak két mérkőzésük van hátra a vásárhelyieknek, akik azonban még egy győzelemmel előreléphetnek.
Legközelebb bő egy hónap múlva lép pályára ismét az Olimpic (a következő fordulóban szabadnapos lesz), május 9-én az éppen mögötte álló Național Râmnicu Vâlceát fogadja.
Ezt követően a listavezető, az élvonalbeli feljutását már korábban bebiztosított Nagybányai Minaur ellen idegenben fejezi be másodosztályú idényét.
Úgy néz ki, hogy a Székelyudvarhelyi NKK nem tud pontot szerezni ellenfeleitől. A 22. fordulóban szabadnapos volt, de a 23. játéknapon, szerdán délután 35–21-es vereséget szenvedett a fiatalokból álló SZNKK a harmadik helyen álló Mioveni otthonában.
Az udvarhelyieknek még három nehéz meccse van hátra: április végén a Brassói Coronát fogadják, május elején a Temesvári SCM vendégeként kell helyt álljanak, a záró fordulóban pedig a másik Béga-parti együttest látják vendégül. Az utolsó találkozón még egy jó játékkal akár meg is szerezhetik első győzelmüket.
Női kézilabda, A osztály, B csoport, 23. forduló:
Marosvásárhelyi Olimpic–Resicabányai CSU 22–20 (9–10)
FC Argeș Pitești–Național Râmnicu Vâlcea 27–31 (9–14)
Temesvári Universitatea de Vest–Nagybányai Minaur 31–38 (15–24)
Kisjenői Körös–Temesvári SCM 27–38 (11–18)
Dacia Mioveni–Székelyudvarhelyi NKK 35–21 (21–10)
A Nagyváradi CSU és a Brassói Corona szabadnapos volt, mivel ellenfeleik, a Kézdivásárhelyi KSE és a Marosvásárhelyi Mureșul kiléptek a bajnokságból.
Ranglista:
1. Nagybánya 55 pont (19 meccs)
2. Temesvári SCM 48 (19)
3. Mioveni 37 (20)
4. Brassó 34 (19)
5. Resicabánya 30 (19)
6. Nagyvárad 29 (20)
7. Pitești 28 (20)
8. Marosvásárhely 28 (20)
9. Râmnicu Vâlcea 27 (19)
10. Kisjenő 16 (20)
11. Temesvári Universitatea de Vest 15 (20)
12. Székelyudvarhely -7*
* 7 pont levonásával büntették.
Nemcsak Niczuly Roland lett kegyvesztett a Sepsi OSK-nál, hanem öccse, Rajmund is, akivel június 30-án bontott szerződést a sepsiszentgyörgyi klub. Időközben viszont fordulat állt be Roland ügyében: újra a nagycsapattal edzhet.
Két világbajnoki címet szerzett a csíkszeredai Csiszér Ivett a lovasíjászok magyarországi vb-jén: a nyílt és női kategóriát is megnyerte a világ legjobbjait megelőzve, ezzel Székelyföldnek újabb sporttörténelmi sikert hozott.
Darvas-Kozma Józsefet, a csíkszeredai Szent Kereszt-plébánia plébánosát megerősítette hivatalában a gyulafehérvári főegyházmegye, Böjte Csaba atyát pedig csíksomlyói lelkésszé nevezte ki. Idén négy új papot fognak felszentelni.
Az olasz sajtó részleteket közölt a csütörtöki transzfogarasi halálos medvetámadás áldozatáról, a 48 éves Omar Farang Zinről, aki Facebook-oldalán tett közzé szerdán medvés fotókat és videókat.
Pénteki ülésén a kormány megvitatta és jóváhagyta a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetet – számolt be a Facebook-oldalán a pénzügyminiszter.
Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!