Az Irán elleni pénteki kiütéses győzelem után újabb gyenge játékerőt képviselő csapattal találkozott a piros-sárga-kék együttes, amelynek borítélkolható volt a második sikere.
Nehezebben lendültek bele a játékba a román játékosok, akik csakúgy, mint az első mérkőzésükön, ezúttal is sokat hibáztak támadásban, így csak az első félidő második felében tudtak elhúzni az ellenféltől, a szünetben öt góllal vezettek.
A folytatásban jóval eredményesebbek és megállíthatatlanok voltak Adrian Vasile szövetségi kapitány tanítványai, főleg ellentámadásból lőttek sok találatot, a kazahsztániak pedig már nem tudták tartani a lépést, és végül Románia huszonegygólos különbséggel nyert.
A második sima győzelme után a román válogatott továbbjutott a csoportból, de az igazi próbatétel kedden 21.30-tól következik számára, amikor a végső győzelemre esélyes Norvégia ellen kell helytállnia.
Másfél héten belül eldől a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK sorsa a labdarúgó Szuperligában. Az alsóházi rájátszás utolsó két fordulója előtt latolgattuk az esélyeket, hogyan menekülhet meg a kieséstől a székelyföldi együttes.
Hetvennégy nap után nyert ismét bajnoki mérkőzést a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK a labdarúgó Szuperligában, és mikor, ha nem a legjobbkor: a pénteken este hazai pályán a második félidőben talpra állva húzta be az FC Botoșani elleni kiesési rangadót.
Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.
A magyar kormány semmilyen elszigetelést, retorziót nem támogat Romániával szemben – jelentette ki pénteken Orbán Viktor.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!