A Székelyudvarhelyi VSK férfi kézilabda-együttese az előzős szezonban kiharcolta a bennmaradást a Bölények Ligájában, ám anyagi gondok miatt az utolsó pillanatban vissza kellett lépjen az élvonalból.
A másodosztályban alaposan átalakult a csapat kerete, a kispadon már nem Sipos Lóránt fog ülni, hanem a korábbi másodedző, Palatka Barna irányítja a csapatot a hétvégén rajtoló idényben.
Az alaposan megfiatalított együttesnek a tisztes helytállás és a lehető legtöbb tapasztalatgyűjtés lesz a célja az első szezonban. A fiúk hazai pályán kezdenek az A csoportban, szombaton 18 órakor a CSU Suceava II. együttesét fogadják a városi sportcsarnokban.
A férfiaknál 21 csapat szerepel az A divíziónak nevezett másodosztályban, ahol három csoportban zajlanak a küzdelmek.
A nőknél is három csoportban zajlanak a küzdelmek idén, 24 együttes lesz ott a rajtnál, köztük három székelyföldi együttessel. Ketten, a Hargita KK és a Sepsi-SIC a B-ben, míg a Marosvásárhelyi VSK a C-ben szerepel.
A székelyudvarhelyiek vasárnap hazai pályán indítják a szezont, 16 órakor a Románvásári CSM lesz az ellenfél, míg a háromszékiek a Jászvásári CSM 2020 vendégei leszenk 15 órától. A Marosvásárhelyi VSK ugyancsak házigazda lesz, ugyancsak vasárnap játszik, 18 órakor a Kolozsvári CSU-t fogadja a városi sportcsarnokban.
Az alapszakaszban az oda-visszavágókat követően a csoportokból az első két helyezett, valamint a harmadik helyen végző csapatok közül is a legjobb kettő jut tovább a felsőházi rájátszásba.
A csoportok összetételéről és a lebonyolításról ebben a cikkben írtunk bővebben.
Egy évre szóló eltiltással és 1100 lejes pénzbírsággal sújtotta a Brassó Megyei Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága a Sárkány SE (Șercaia) játékosát, Ioan Racoțit, aki a Brassó megyei 5. Liga első fordulójában megütötte a játékvezetőt.
A harmadik játéknap mérkőzéseit rendezték az elmúlt hétvégén a Hargita megyei 4. Liga labdarúgó-bajnokságban. Három csapat veretlen még az idei kiírásban.
Három, közlekedési szabálysértést elkövető sofőrrel szemben indítottak büntetőeljárást a rendőrök szeptember 13-án Hargita megyében. Két esetben ittas sofőrt azonosítottak, egy 18 éves fiatal pedig jogosítvány nélkül ült a kormány mögé.
Oana Gheorghiu ügyvivő miniszterelnök-helyettes is keményen bírálja az AUR tervezetét, amely jelentős bírsággal sújtaná azon közhivatalt betöltő személyeket, akik nem hajlandóak megcsókolni a román zászlót annak ünnepnapján.
Benyújtotta felmondását Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter kedden a Facebook-oldalán.
„Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!