A hölgyeknél négy együttes, a Csíkszeredai NKSZ, a Zetelaki FNK, a Székelyudvarhelyi Fánkák, illetve az Udvarhelyi Öreglányok nevezett be.
A férfiaknál nemzetközi torna lesz, hat csapat lép majd pályára: Szerbiából a szabadkai RK Stara Skola, Magyarországról Kiskunhalas, illetve a gyergyószentmiklósi, a sepsiszentgyörgyi és a székelyudvarhelyi öregfiúk gárdái. A házigazda SZKC Öregfiúk két együttest indít az emléktornán.
Szabó Dénes egykori kézilabdaedző, testnevelő tanár több székelyudvarhelyinek is megtanította a sportág rejtelmeit. Többek között olyan sportolóknak, mint a világválogatottságig jutott Ilyésné Miklós Magda.
Több évig vezette a város együtteseit, irányításával a Székelyudvarhelyi Akarat női kézilabdacsapat az 1975–1976-os idényben országos bronzérmet szerzett.
Ezen kívül 1964-ben országos harmadik lett az együttes, míg 1959 és 1965 között három negyedik és egy ötödik helyezést is sikerült elérnie. Szabó Dénes nyolcvanegy éves korában 2015 márciusában hunyt el.
Szabó Dénes emléktorna, városi sportcsarnok, szombat:
09.50 megnyitó
10.00 Szabadka–SZKC
10.50 Kiskunhalas–SZKC II.
11.40 Zetelaki FNK–Csíkszeredai NKSZ
12.40 Udvarhelyi Öreglányok–Székelyudvarhelyi Fánkák
13.30 Szabadka–Szentgyörgyi Öregfiúk
14.20 Kiskunhalas–Gyergyói Öregfiúk
15.10 Zetelaki FNK–Udvarhelyi Öreglányok
16.00 Fánkák–NKSZ
16.50 SZKC–Szentgyörgyi Öregfiúk
17.40 SZKC II.–Gyergyói Öregfiúk.
Vasárnap:
10.00 Udvarhelyi Öreglányok–NKSZ
10.50 Zetelaka–Fánkák
11.40 kisdöntő, férfiak;
12.30 döntő, férfiak;
13.20 díjkiosztó.
Három év börtönbüntetést kapott Răzvan Began, a Sepsi OSK korábbi kapusa. A 29 éves labdarúgó ügye testi sértés miatt került a bíróságra, az ítélet egyelőre nem jogerős.
Sima gyergyói továbbjutásra utalt a papírforma, ehhez képest nem ez történt. Adorján Örs hőssé vált, bevédte a Steauát a jégkorong Román Kupa döntőjébe. A GYHK csak a harmadik helyért játszik vasárnap.
Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.
Az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, vagy elgondolkodik azon, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből, vagy felfüggeszti tagságát – jelentette ki Kolumbán Vilmos, az egyházkerület püspöke szombaton az M1 aktuális csatornán.
Heves indulatokat váltott ki a közösségi oldalakon Korodi Attilának, Csíkszereda polgármesterének az állásfoglalása, amelyben elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tüntetést szervezzen a városban.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!