Szombaton délután a városi sportcsarnokban a VSK Székelyudvarhely már az első pillanatban nekiesett az Univeritatea Craiovának. A két együttes különböző célokkal indult, a székelyföldiek a dobogóért harcolnak, míg az újonc még ismerkedik a sportággal. Pár felnőttkorú játékosa mellett mind az akadémiáról származó fiatal sportoló alkotja a keretüket.
Az első két találatot a VSK szerezte, erre érkezett a szépítés. Jakab Zoltán tanítványai irányították a meccset, nagyon sok helyzetet hoztak össze, a pihenőkor pedig 6–1 állt az eredményjelzőn.
Az összes benevezett játékosnak megadta a lehetőséget a hazaiak edzője, a második felvonásban a 33. percig kellett várni az első udvarhelyi találatra.
Tíznél álltak meg, papírforma eredmény született, így továbbra is veretlen a VSK Udvarhely.
VSK Székelyudvarhely–Universitatea Craiova 10–1 (6–1).
A hazaiak gólszerzői: Hadnagy István 5, Kedei Barna, Boga Bence, Bálint Patrik, Miklós Tamás és Kis Csaba.
VSK: Tompea – Tankó, Boga, Kedei, Popovics. 2. sor: Bíró, Miklós, Bálint A., Hadnagy. Játszott még: Lőrincz – Bálint P., Vass, Kerestély.
Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.
Az egy nappal korábbi parádés Sportklub-győzelem után ezúttal a miskolci DVTK Jegesmedvék látogattak a csíkszeredai Vákár Lajos Műjégpályára, az Erste Liga alapszakaszának keretében. A Hargita megyei együttes ezúttal is nagyszerű játékkal rukkolt elő.
Egy órán át garázdálkodott egy ismeretlen elkövető a csíkzsögödi MCRacing autóbontó udvarán: autószállítókat tört össze, járműveket rongált meg, áttörte a kerítést, majd egy forgalomból kivont autóval hajtott el.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!