Sipos Lóránt edző együttese csütörtökön a Bölények Ligájában szereplő Kolozsvári Universitatea ellen játssza első felkészülési mérkőzését, a találkozó 16 órától kezdődik a kolozsvári Horia Demian sportcsarnokban.
Pénteken délben egy újabb elsőosztályos gárda következik, a Szejke SK a Tordai Potaissa vendége lesz a George Barițiu sportcsarnokban.
A hétre tervezett meccsek sora szombaton folytatódik, ezúttal már a székelyudvarhelyi városi sportcsarnokban lép pályára a csapat, 11 órától a Segesvári Olimpiai Központ együttese lesz az ellenfél.
Jövő héten újabb két, a Bölények Ligájában szereplő csapattal tesztel a Szejke SK, január 23-án, szerdán 18 órakor a Fogarasi VSK-val, 24-én, csütörtökön délelőtt 11 órakor pedig a CSM Focșani együttesével. A mérkőzéseket Fogarason rendezik.
A bajnokság február 2-án folytatódik a Szejke SK számára, rögtön egy rangadóval: a D csoport második helyezettjénél, a Nagyváradi VSK-nál vendégeskedik.
A Sepsi OSK csupaszív tulajdonosa, Diószegi László nem szokványos klubelnök. Fontos számára, hogy tisztelettel bánjon a szurkolókkal, időnként megpróbálja részletesebben elmagyarázni nekik döntései okát. Erről és a kiesést követő időszakról kérdeztük.
Megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Liga 2025–2026-os szezonjában a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A vezető gólt követően sokáig szenvedett Ovidiu Burcă csapata a Sellenberki SK ellen, de a hajrában eldöntötte a párharcot.
Több felvétel is nyilvánosságra került a pénteki marosvásárhelyi gyalogátjárós gázolásról. Az egyik sofőr fedélzeti kamerája, illetve egy térfigyelő kamera is rögzítette az esetet.
Székelyföldi szabadidőközpont az ország legkedveltebb gyerekvonzó turistacélpontja a Clubul Copiilor (Gyerekek Klubja) nevű mozgalom munkatársai szerint, akik Google-értékelések alapján rangsorolták a romániai létesítményeket.
Miközben lassan mindenki kézhez kapja a villamos energia ársapkájának eltörlése nyomán nagyjából duplájára duzzadt villanyszámláját, a lakosságnak szolgáltatott energia árának a csökkentését tűzte zászlajára Bogdan Ivan energiaügyi miniszter.
… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!