Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) közzétette pénteken a női és a férfi Bajnokok Ligája következő szezonjának indulóit. Mindkét rangos versenysorozatban 16 csapat lesz érdekelt, az EHF végrehajtó bizottságának a szabadkártyás helyek elosztásáról kellett döntenie.
A nőknél az ötszörös BL-győztes Győri ETO, illetve a SCM Râmnicu Vâlcea indulása biztos volt, de elfogadták a Ferencvárosi TC, illetve a 2016 Bajnokok Ligája-aranyérmes Bukaresti CSM kérelmét is.
Nem szerepelhet viszont az elitligában a Siófok KC, amely a magyar bajnokság idei befagyasztásakor a második helyet foglalta el a győri csapat mögött.
Bár a Magyar Kézilabda Szövetség a siófokiak szabadkártya-igénylését is elküldte az EHF-nek, az MKSZ döntésének értelmében a 2018/19-es bajnoki szezon végeredményét vették figyelembe, és akkor a Somogy megyeiek a bajnok Győr, illetve az ezüstérmes FTC után zártak a tabellán.
A férfi BL-ben a 2018/19-es magyar bajnok Telekom Veszprém biztos résztvevőnek számított, ugyanakkor a hazai rivális MOL Pick Szeged is elindulhat a csoportkörben, szabadkártyával. Ugyanezt nem sikerült megszereznie a román bajnokság legjobb csapatának, a Bukaresti Dinamóra csak a tartalékegyüttesek között számítanak.
A női és a férfi Bajnokok Ligája csoportkörének sorsolását egyaránt július 1-én tartják az európai szövetség bécsi székházában.
Mindkét sorozatban két nyolcas csoportot alakítanak ki: a csoportelsők és másodikok egyenesen a negyeddöntőbe jutnak, az utolsó és utolsó előtti helyezettek kiesnek, míg a többiek újabb párharcot vívnak a nyolc közé kerülésért. Az EHF a következő idényben is négyes döntőkkel tervez.
Az történt, amire számítani lehetett: Hollandia nem tudta nehézzé tenni Románia dolgát, az esélyesebb együttes különösebb megerőltetés nélkül megnyerte a Sencsenben zajló divízió I/B világbajnokságon az első mérkőzését. Jól indul számukra a viadal.
Vezetett, majd kétszer egyenlített Kína ellen Románia válogatottja a divízió I/B jégkorong-világbajnokság második játéknapján. Végül hosszabbítás után a házigazdák örülhettek, egy pontot szereztek a mieink.
Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.
Azt tudjuk, hogy mit kívánt a magyar nemzet 1848-ban, de mit akartak a románok és a szászok? Az MCC történész-kerekasztalán ez is kiderült.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!