Szombat délután idegenben lépett pályára a férfi kézilabda A osztály csoportkörének nyolcadik fordulójában a VSK Székelyudvarhely. A CSU Suceava II. ellen a mérkőzés eleje a hazaiaknak sikerült jobban: a Palatka Barna által felkészített gárda támadójátéka és védekezése is akadozott, így az első félidőben végig futott az eredmény után.
Nem volt tetemes a hátránya, de végig a szucsávai fiókcsapatnál volt az előny, ebből három megmaradt a szünetre.
A 40. percben már hat gól volt a különbség (25–19), ekkor azonban megélénkült az udvarhelyiek játéka: a védekezés összeállt, elől pedig sorra érkeztek a találatok. Ötöt lőttek zsinórban, és egyetlen találatra megközelítették a házigazdát (25–24).
A hajrá izgalmas volt, a VSK több alkalommal is kiegyenlíthetett volna, de a kulcspillanatokban kimaradtak a lehetőségek. Míg az odavágó végjátékában sikerült fordítani a Suceava ellen, most nem jött össze az újabb bravúr.
Ez a második veresége az idei kiírásban a VSK Székelyudvarhelynek, de a második helye a csoportban nincs veszélyben.
CSU Suceava II.–VSK Székelyudvarhely 37–32 (16–13).
A vendégek gólszerzői: Szász Előd 8, Csog József 6, Menyhárt Barna, Hadnagy Lóránt és Csibi Hunor 4–4, Kopacz István Csongor 2, Tornai Balázs, Bodor Tas, Reuț Alexandru, Józsa Csaba 1–1.
Hetesek: 3/3, illetve 1/1.
Kiállítások: 8–10 perc.
Ritkán hallott keménységgel kritizálta a román válogatott játékosait Bölöni László, aki szerint a keret teljesítménye messze elmarad attól, ami ebben a selejtezősorozatban reálisan tőlük elvárható lenne.
Megismertük a labdarúgó 2. Liga alapszakaszának 14. fordulós menetrendjét, és az is kiderült, mely találkozókat közvetítik élőben. A Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK és a Marosvásárhelyi ASA mérkőzése ismét képernyőre kerül.
Az ügyészek állítása szerint a boncolás eredményei azt mutatják, hogy a 2 éves kislány halála krónikus betegsége miatt következett be a fogászati kezelése során.
Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.
Románia állami nyugdíjrendszere a gyors népességöregedés, a tömeges munkaerő-elvándorlás, az informális foglalkoztatás és a növekvő költségvetési nyomás miatt veszélybe került – kongatták meg a vészharangot friss elemzésükben a BBTE elemzői.
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!