Mester Zsolt edző beszámolója szerint megilletődve kezdtek a lányok, a hazaiak 9–1-gyel indítottak, az első 15 percben pedig tetemes előnyre tett szert. Az SZNKK több kapufát dobott, ziccerek maradtak ki. Sikerült rendezni a sorokat, védekezést váltottak, így sikerült kiegyenlíteni a párharcot. A Resicabányai CSU végül 33–19-re győzött.
„Elégedett vagyok a játékkal, ügyesen játszottak a lányok.
Ehhez még fel kell nőjünk. Láttuk, min kell majd dolgoznunk, mit kell majd kijavítanunk. Emelt fejjel jövünk haza” – összegzett az edző.
Női kézilabda B divízió, 1. forduló: Resicabányai CSU–Székelyudvarhelyi NKK 33–19 (18–6), gólszerzők Ördög Andrea 4, Simma Noémi, Lukács Erika 3–3, Munteanu Krisztina, Péter Szidónia, Sándor Alíz, Bálint Noémi 2–2, Nagy Erika 1. Játszott még Bálint Anna – Chiratcu Andrea, Katona Beáta, Biró Anita.
Három év börtönbüntetést kapott Răzvan Began, a Sepsi OSK korábbi kapusa. A 29 éves labdarúgó ügye testi sértés miatt került a bíróságra, az ítélet egyelőre nem jogerős.
Sima gyergyói továbbjutásra utalt a papírforma, ehhez képest nem ez történt. Adorján Örs hőssé vált, bevédte a Steauát a jégkorong Román Kupa döntőjébe. A GYHK csak a harmadik helyért játszik vasárnap.
Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.
Az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, vagy elgondolkodik azon, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből, vagy felfüggeszti tagságát – jelentette ki Kolumbán Vilmos, az egyházkerület püspöke szombaton az M1 aktuális csatornán.
Heves indulatokat váltott ki a közösségi oldalakon Korodi Attilának, Csíkszereda polgármesterének az állásfoglalása, amelyben elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tüntetést szervezzen a városban.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!