A lányok mezőnyében Kiskőrös, Zsombó és a házigazda Központi csapatai mellett részt vett a Székelyudvarhelyi ISK is. A mezőnyből kiemelkedtek a kiskunhalasiak és a székelyudvarhelyiek, nem véletlen, hogy ők játszottak a csoportmeccsek során utoljára egymással.
Az ISK szinte végig 1–2 góllal vezetett. A második félidő közepén utolérte ellenfelét a hazai csapat, azonban a végjátékban jobban összpontosítottak a vendégek. A 20–18-as siker ellenére, a korábbi meccsek eredményei okán (körbeverés történt) a házigazda nyerte meg a kupát, az ISK lett a második.
Egyéni díjat is kapott a Sándor Aliz edzette udvarhelyi csapat, hiszen a legtechnikásabb játékosnak Miklós Flórát választották meg.
„Nagyon jó szervezésű, színvonalas torna volt, ami végig nagyszerű hangulatban zajlott, új barátságokat köthettek a gyerekek és edzők egyaránt. Kiélezett mérkőzéseket játszottunk.
A mérkőzéseken kívül a házigazdák igyekeztek különböző programokat összeállítani nekünk, így többek között részt vettünk az iskola farsangi bálján is. Nagyon jól éreztük magunkat, és ezúton is szeretnék megköszönni mindent a szervezőknek” – összegzett Sándor Aliz.
Női kézilabda, 1. Központi Köszi Kupa, eredmények:
Székelyudvarhelyi ISK–Központi 20–18
Székelyudvarhelyi ISK–Kiskőrös 12–15
Székelyudvarhelyi ISK–Zsombó 17–10.
Az ISK csapata: Ferenczy Boglárka, Kereső Orsolya, Dénes Szidónia, Miklós Flóra, Kosza Kincső, Bence Ágnes, Borsos Boglárka, Márton Adél, Pápai Hanna, Márton Kinga, Gergely Nóra, Fodor Bernadett, Paula Cramba, Biró Andrea, Sándor Klementina. Edző: Sándor Aliz.
Három év börtönbüntetést kapott Răzvan Began, a Sepsi OSK korábbi kapusa. A 29 éves labdarúgó ügye testi sértés miatt került a bíróságra, az ítélet egyelőre nem jogerős.
Sima gyergyói továbbjutásra utalt a papírforma, ehhez képest nem ez történt. Adorján Örs hőssé vált, bevédte a Steauát a jégkorong Román Kupa döntőjébe. A GYHK csak a harmadik helyért játszik vasárnap.
Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.
Az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, vagy elgondolkodik azon, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből, vagy felfüggeszti tagságát – jelentette ki Kolumbán Vilmos, az egyházkerület püspöke szombaton az M1 aktuális csatornán.
Heves indulatokat váltott ki a közösségi oldalakon Korodi Attilának, Csíkszereda polgármesterének az állásfoglalása, amelyben elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tüntetést szervezzen a városban.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!