A Román Kézilabda-szövetség (FRH) és a férfi bajnokság részvevőinek keddi videokonferenciáján
a többség, tizenegy klub arra szavazott, hogy avassanak bajnokot, hárman pedig ellenezték ezt,
nyilvánvalóan azok az együttesek, amelyeknek az élmezőnyben még esélyük lett volna az előrelépésre.
A Bölények Ligájában jelenleg a címvédő és éllovas Bukaresti Dinamo öt ponttal vezet a második Tordai Potaissa előtt, és egy mérkőzéssel kevesebbet is játszott, a harmadik helyen a sokkal lemaradó Nagybányai Minaur található.
A klubok viszont abban egyöntetűen egyetértettek, hogy
töröljék el a szövetség következő idényre érvényes szabályzatát, amely arra kötelezné a csapatokat, hogy legfeljebb három nem európai származású játékos szerepeljen a keretükben.
Ugyanakkor egy olyan javaslatot is felvetettek, miszerint a kluboknak legalább nyolc romániai kézilabdázót kell nevezniük a mérkőzésekre, ezt tizenegyen támogatták, hárman pedig azt szeretnék, ha tíz belföldi játékos szerepelne a meccskeretben. Továbbá, arról is szavaztak, hogy az élvonalbeli klubok utánpótlás csapatot létesítsenek a 18 és 23 év közötti játékosok számára, ez pedig jelentősen megosztotta a mezőnyt, hét-hét szavazat érkezett erre a javaslatra.
Bonyolultabb a helyzet a női mezőnyt tömörítő Virágok Ligájában, ahol a tavalyi győztes, az élen álló SCM Râmnicu Vâlcea és az egy meccsel kevesebbet játszott Bukaresti CSM pontazonossággal vannak az első helyen. A többség arra szavazott, hogy ne hirdessenek bajnokot, és mindössze ketten voltak amellett, hogy hozzanak végeredményt:
egyrészt a Bukaresti CSM, amelyet bajnoknak avatnának, hiszen kevesebb találkozón érte el a pontszámát, másrészt a Nagybányai Minaur, amely bebiztosítaná a harmadik helyét.
A legtöbb együttes, szám szerint hat azonban nem foglalt állást a kérdésben, és a szövetség igazgatótanácsára bízná a döntést, egy klub pedig a szezon törlésére szavazott.
Mindegyik kérdéskörben végleges döntés május 18-án várható, amikor az is kiderül, hogy a női és férfi bajnokságban megemelik vagy nem az élvonalbeli csapatok létszámát 14-ről 16-ra, illetve, hogy milyen szempontok alapján választják ki a másodosztályból a feljutókat.
Lejátszotta harmadik felkészülési mérkőzését a labdarúgó 2. Liga rajtjára hangoló Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, szombaton délben a Ceahlăul Piatra Neamț vendége volt.
Már a jegyárusítás első napján eldőlt, hogy telt ház lesz a csíkszeredai stadionban: minden belépő elkelt az FK Csíkszereda történelmi, Bukaresti Dinamo elleni első élvonalbeli hazai mérkőzésére.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!