Ahogyan már megszokhattuk, gyengén kezdte a mérkőzést a román csapat, az első percekben a skandinávok négy góllal elhúztak. Az első félidő közepére aztán kiegyenlítettek (6–6) Thomas Ryde tanítványai,
a szünetig azonban rengeteget hibáztak főleg támadásban, így a svédek ismét megléptek, és ötgólos előnyt alakítottak ki.
A második játékrész elején gyorsan meg akarták kezdeni a felzárkózást a románok, de fegyelmezetlenek voltak, könnyű gólokat kaptak, így tovább nőtt a különbség (21–14).
A folytatásban Cristina Neaguék esélytelenek voltak, Svédország pedig nem kegyelmezett, és végül fölényesen, tizenkét találattal nyerte meg a találkozót.
Románia továbbra is nulla pontos maradt a középdöntőben, és ezzel a vereséggel eldőlt, hogy biztosan nem végezhet a negyedik helyen a csoportban, tehát az olimpiai selejtezőtornára jutást jelentő hetedik helyért sem játszhat.
A román együttes azonban enélkül is kvalifikálta magát a selejtezőre,
köszönhetően a tavalyi Eb-n elért negyedik helyének, illetve annak, hogy Oroszország vagy Hollandia biztosan az első hét között végez a világbajnokságon.
Szerdai utolsó csoportmeccsén délelőtt tizenegy órától a román válogatott számára a házigazda japánok ellen a csoport utolsó helyének elkerülése lesz a tét.
Női kézilabda-világbajnokság, Japán, középdöntő, 2-es csoport, 2. forduló:
Románia–Svédország 22–34 (9–14).
A román csapat gólszerzői: Neagu, Pintea, Udriștioiu 4–4, Seraficeanu, Zamfirescu, Ostase, Pristavița 2–2, Polocoșer, Florica 1–1.
Oroszország–Montenegró 35–28 (17–16).
Spanyolország–Japán 33–31 (17–13).
A csoport állása:
1. Oroszország 8 pont
2. Spanyolország 7
3. Svédország 5
4. Montenegró 4
5. Japán 0
6. Románia 0
Lejátszotta harmadik felkészülési mérkőzését a labdarúgó 2. Liga rajtjára hangoló Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, szombaton délben a Ceahlăul Piatra Neamț vendége volt.
Kilátástalan helyzetben van az előző szezonban az élvonalból kiesett Gloria Buzău, a nagy tartozásokat felhalmozó labdarúgóklubot pontlevonással büntette a szövetség.
Nem szokványos látvány ami egy jégeső után maradt július 12-én a Neamț megyei Vânători-Neamț faluban és környékén.
“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.
Kétnapos kényszerszünet után pénteken újraindultak Parajdon a Korond-patak elterelési munkálatai – számolt be a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján a Salrom vállalat beruházási igazgatója.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!